Lao-ce mondta:

„Az Út anyaga a nemlét: ránéznél, de nem látod formáját, hallgatnád, de nem hallod hangját. Ezért nevezik a titokzatos ismeretlennek. A titokzatos ismeretlen pusztán az Út egy neve, s nem az Út maga.

Az Út a befelé figyelés; visszatérés önmagadhoz. Ezért ha a tudomás növekszik a káprázat szertefoszlik, ha a bölcsesség nö­vekszik az ostobaság elmúlik.

A sebes patakba ugyan ki nézne, hogy önmagát láthassa?! A patak mégis tükörként használható: ha nem látod önmagad befelé fordulsz, békére lesz, és nem szórod szét magad a világba.

Ha a Hold a Nap arcába néz elveszíti fényét; a jin nem kelhet versenyre a janggal. Ha a Nap felkel a csillagok eltűnnek, mert fényük halovány a Nap ragyogásában. A ház nem lehet erősebb alapjánál, az ág nem nőhet nagyobbra a fánál. Ami felül nehéz és alul könnyű, az hamar felborul.

Egy szakadékban nem lakhat két sárkány, egy asszonyhoz nem tartozhat két férfi. Az egy egyensúlyt teremt, a kettő viszályt szül. Ha a hegy jádét rejt, rajta a füvek és fák üde zöldek; ha mélyén igazgyöngyök rejtőznek, a folyó nem száradhat ki.

A gilisztákat nem segíti csontok és inak ereje, karmok és fogak élessége, táplálékuk mégis a hegyek teste, italuk a földalatti források vize. Ennek oka, hogy a giliszták egyszerűek.

A tisztaságból eredő tisztánlátás olyan, hogy megláthatod szemed fényét egy csésze vízben; a homály zavarossága olyan, hogy nem látod meg a folyó vizében tükröződő hegyet sem.

Az orchidea nem veszíti el illatát, csak mert senki sem szagolja, a csónak nem süllyed el, csak mert senki sem ül benne. A bölcs nem hagyja el az Utat, csak mert senki sem ismeri azt. A Természet által van ez így.

A tisztát szennyezett közé keverni aljasság, a szennyezettet keverni a tisztával zavaró. Kétféle erő az égbolton szivárványt teremt, a földön kimeríti a tartalékokat, az emberekben pedig betegségeket okoz.

Jin vagy jang nem lehet változatlan: egyszer tél van, máskor nyár. A Hold nem ismeri a nappalt, a Nap nem ismeri az éjszakát.

A széles folyóban a halak nagyra nőnek, a magas hegyeken a fák az égig érnek; a hatalmas ország lehetőségei korlátlanok. Halakat fogni csalétek nélkül lehetetlen, vadakat üres csapdába csalni képtelenség.

Ha a hegyekben vérszomjas vadak élnek, akkor egyetlen favágó sem mer a vadonba lépni; így a fák életét a vadállatok mentik meg. Ha egy kertben vérszívó rovarok hemzsegnek, a kert virágait senki sem tépi le. Ha egy ország vezetői bölcsek, akkor az ellenség már ezer mérföldről futásnak ered.

Az Utat elértek olyanok, mint a kerékagyban forgó kocsi­tengely: ők maguk nem mozdulnak, a kocsi mégis mérföldek ezreit hagyja maga mögött. Vég nélkül forognak a határtalan üres­ségben.

Ha a becsületeseket a csalárdakkal akarod segíteni, az nem vezet sehová sem; ha a csalárdakat akarod a becsületesekkel megsegíteni, akkor nem fognak egyetértésben haladni.

A kifeszített madárháló egyetlen szeme ejti rabul a madarat, de ha egyetlen szemből álló hálót használsz, madarat sohasem foghatsz.

Az események irányát előre látni képtelenség, a dolgok alakulását megjósolni nem lehet. Ezért a bölcsek az Utat ápolják, és türelmesen várnak...

Aki halat akar fogni, előbb csatornát ásson, aki madárra vadászik, előbb fát ültessen. Ha a víz megtölti a csatornát a halak összegyűlnek, ha a fa megnő madarak ülnek ágaira. Aki halat akar fogni nem merül a mélybe, aki majomra vadászik nem mászik a fa tetejére: az őket megilletőt tiszteletben tartja.

A föld a lábad alatt csupán talpalatnyi, ezért ha messzire akarsz jutni, járatlan ösvényeket keress. Az elme igen keveset ismer, ezért ha többet akarsz tudni, az ismeretlent keresd.

A folyók kiszáradásával a völgyek üresek lesznek, a hegyek leomlásával a tavak feltöltődnek. Fogaid kihűlnek, ha ajkaid nem takarják őket; ha a folyó mélyvízű, a föld a hegyekben maradt.

A mozdulatlan víz tiszta. Ha tiszta hullámok nem zavarják, ha nem zavarják hullámok olyan, mint a tükör, a tükörben pedig megláthatod a dolgok formáját. A formák nem olvadhatnak össze, ezért valóságos képeknek nevezhetők.

A levelek akkor hullanak le, ha szél rázza őket; a víz akkor zavaros, ha valami felkavarja. Egy jáde-edény a csiszolókorong mesterműve, egy éles kard vágása a fenőkő erejét mutatja. A vágtató paripa hátán pihenő bogár repülés nélkül is megtehet ezer mérföldet; nem visz magával élelmet, mégsem éhezik meg soha.

Amikor minden nyulat megfogott már, a vadászkutyát is megfőzik; ha eltűnnek a magasan szálló madarak, az erős íjat félreteszik. A Természet Útja: visszavonulni, amikor munkád becsülettel elvégezted.

A düh ott fakad, ahol nem létezik harag; a cselekvés forrása a nem-cselekvés. Szemléld a nemlétet és meglátod, mi meglátható, hallgasd a csendet és meghallod, mi nem hallható.

A vándormadár visszatér szülőföldjére, a menekülő nyúl visszafut búvóhelyére. A haldokló róka saját odújának földjére hajtja fejét, a bogár, ha fázik, egy fatörzs melegére vágyik. Mind abban bíznak, ami életüket fenntartja.

A tűz és a víz nem barátai egymásnak, de ha közöttük egy üst van, akkor főzésre használhatod őket. A közeli rokonok szeretik egymást, de ha bajkeverőt, rágalmazót engednek maguk közé, akkor még apa és fia is veszélyt jelent egymásra.

A háziállat bármit megeszik, s minél kövérebb lesz, annál közelebb kerül halálához. A főnix egy mérföld magasságban szárnyal, ezért senki sem képes megközelíteni.

A mozsár szilárdan állja ütések százait, de önmagát nem képes megütni. Szemeid száz lépésnél messzebbre is ellátnak, de nem láthatják meg önnön szívedet.

Építs hegyeket a magasban, és biztonságosat alkotsz. Teremts tavakat a mélyben, és mélységeset alkotsz; halak és teknősök fogják benépesíteni. Nagy esőzések idején a csatornák és tavak megáradnak, szárazság idején kiszáradnak. A folyók és tengerek forrása oly mélyről fakad, hogy soha el nem apad.

A teknősnek nincsenek fülei, de szemét behunyni nem tudja, ezért látása éles. A világtalan nem támaszkodhat látására, de füleit mindig nyitva tartja, ezért hallása tiszta.

A zavaros víz sötét: felhasználhatod lábaid megmosására. A tiszta víz áttetsző: használhatod ecsetjeid kimosására. A nyers selyemből kalapot vagy zoknit lehet készíteni: ha kalap, akkor fejedet takarja, ha zokni, akkor lábad jár rajta.

A fém erősebb a fánál, de egyetlen penge nem képes ledönteni egy egész erdőt. A föld erősebb a víznél, de egy maréknyi nem szennyezhet be egy egész folyót. A víz erősebb a tűznél, de egy csészényi nem olthat el egy szekérnyi máglyát.

Télen villámok villannak az égen, nyáron jégesők verik a földet, de a hideg és a meleg nem változtatja meg az évszakot. Hó és jég tornyosulhat, de mikor a nap felragyog, ezek mind elfolynak.

A ferde könnyen eldől, a vonzódó könnyen elcsábul. A majdnem befejezettet könnyű befejezni; sötét fellegekből sokat esik az eső.

Az orchidea illatának köszönheti, hogy elkerüli a fagyokat. A májusi cserebogarak teliholdkor repülnek, és megfutamíthatnak egy egész hadsereget, de összezúzva testüket balzsamot készítenek belőlük.

Ha az életerő elszivárog, a belső pusztulás elkerülhetetlen; nyáron csak nyári gyümölcsök igazán édesek.

Melyik kopik el előbb, a fog vagy a nyelv? Melyik egyenesebb, a kötél vagy a nyílvessző?

Ami az árnyékot hajlottá teszi, az a forma; ami a visszhangot életlenné teszi, az a hang. Még a legkiválóbb orvos sem tudja meggyógyítani a haldokló beteget, még a királyhű vezetők sem tudják megmenteni az országot, ha korábban elpusztult népek útját járja.

Ha a furulyát egy muzsikus fújja, de a lyukakon egy kézműves ujjai játszanak, akkor hiába vannak összhangban nem biztos, hogy zenét hallunk. Ennek oka, hogy nincs karmester, aki irányítaná őket.

A vadonban járó nem járhat egyenes úton, a hegyszoroson átkelő nem mehet nyílegyenesen.

Az óceán végtelen, mert amit befogad, azt ki is veti magából. Nincs két Nap. A nőstény rókának csak egy párja van, a sárkányok társ nélkül élnek, a vérengző vadak nem gyűlnek falkákba, a sasok nem párban repülnek.

A rúdnélküli napernyő nem véd a nap hevétől, a küllők nélküli kerék nem forog; a rúd és a küllő azonban önmagában nem elegendő. Amikor egy íjjal lősz, a nyílvessző a húr nélkül nem repülhetne, de a nyíl ereje csak tizede a lövés erejének.

Az éhes lovak békésen állnak az istállóban, de dobj közéjük egy marék szénát, s nyomban harcolni kezdenek. Senki sem tölthet fel egy három hüvelyknyi csövet, ha mindkét vége nyitott. Ha tízre tízszer vágysz, akkor elégedj meg százzal.

Vágj át az Úton, és nem jutsz túl messzire; ha mérlegen mérlegelsz, majdnem mindent kiszámíthatsz. Az ősi törvények alapján: csak akkor fenyíts, ha nem tehetsz mást, csak akkor büntess, ha elkerülhetetlen. A helyes időben használni őket határozottság, a rossz időben használni őket felelőtlenség.

A parasztok keményen dolgoznak, a királyok ebből élnek. A bolondok fecsegnek, a bölcsek döntenek. Ha a dolgokat tisztán látod, akkor megtalálod azok helyét - ahogy ismered ékszereid és drágaköveid értékét. Ha a dolgokat nem látod tisztán, akkor egy módszert kell követned.

Száz csillag fénye sem erősebb a Holdnál, tíz ablak sem tesz egy szobát olyan világossá, mint egyetlen kitárt ajtó.

A kígyónak nem lehetnek lábai, a tigris nem növeszthet szárnyakat. Egy hat láb hosszú ágyon még az ügyetlenek is könnyűszerrel átmásznak, de átugrani azt még az ügyeseknek is gondot okoz. Ennek oka, hogy a módszer nem egyforma.

Akik egy szertartáson segédkeznek jutalmat kapnak, akik verekedésbe keverednek megsérülnek. Ha rosszul választod meg a fát, amely alatt menedéket keresel, villám okozza veszted.

A Nap és a Hold fényét osztaná, ha sötét felhők el nem takarnák őket; a folyó vize tiszta lenne, ha iszap nem szennyezné; az orchidea hosszan illatozna, ha az őszi szél szirmait el nem ragadná; az ember természete a béke lenne, ha vágyakozás azt meg nem zavarná. Ha porfelhőbe kerülve nem akarsz megvakulni, attól még a por szemedbe száll.

Az eszes ember számára a réz és a teknőspáncél értéktelen; a hozzáértő szerint a jó termőföld a legnagyobb kincs. Ezért a gyengéknek jobb orvosságot, mint jádét és aranyat nyújtani.

A kerékagy a középpontban van és üres; a harminc küllő mindegyike teljes szívével segíti. Ha nincsenek küllők, csak egy tengely, hogyan juthatnál bárhová is szekereden?

A déligyümölcsöknek megvan a maguk hazája, a nádasnak a maga sűrűsége. Azonos lábnyomú állatok együtt járnak, azonos tollú madarak együtt repülnek.

Ha többezer mérföld beutazása nélkül akarod megismerni a kilenc tartomány tájait, ha módszerek és tanultság nélkül vállalkozol a tömegek vezetésére, akkor nehéz idők várnak rád.

A vadakat elfogják, a magasan szárnyalókat lelövik. Ezért a tündöklő tisztaság megszégyenítőnek látszik, a tökéletes erény hiányosnak tűnik.

Ha egy nemesembernek túl sok a bor pincéjében, akkor egy paraszt fogja összetörni kupáját. Ez nem helyes, de arra jó, hogy szégyenérzetet keltsen. Az emberek természetüknél fogva szeretik a pamutruhát, de ha lőnek rájuk, akkor páncélba öltöznek: megtalálják a nekik legmegfelelőbbet a nem megfelelő ismerete által.

A kerékben a harminc küllő mindegyike csak egyetlen, csak a saját helyére illik a munkások is saját munkájukat végzik. A bölcsen irányított emberek olyanok, mint a százlábú lábai: sokan vannak, mégsem ütközik egyik a másikba. Olyanok, mint a nyelv és a fogak: gyengék és erősek, egymáshoz érnek, mégsem sértik meg egymást.

A kövek a természet által kemények, a virágok a természet által illatosak. Ahogy öregszel egyre világosabban látod azt, hogy fiatal korodban mi volt tiéd.

Fenntartani vagy gondozni, eltaszítani vagy elfogadni, győzni vagy veszíteni, beleegyezni vagy ellene fordulni - ezek mind ezer mérföldre esnek egymástól.

A második virágzás nem hoz gyümölcsöt, ha a virágok túl korán nyílnak, szirmaikat fagyok nélkül is elvesztik. A veríték az orron pereg lefelé, de a homlokon törlik le.

Ha egy rothadó patkánytetem hever a lépcső alatt, az egész ház büdös lesz tőle. Gázolj a vízbe, és vizes leszel. Ha valami bűzöset viszel, és közben illatosra vágysz, akkor elbuksz, bármily okos is légy.

Télen a jég darabokra vágható, nyáron a fa kötegekbe köthető. A helyes időt nehéz megtalálni, de könnyű elveszíteni. Ha a fa egészséges, akkor sok gyümölcsöt szedhetsz róla, s csak még többet fog teremni, de amikor az őszi szél simogatja, akkor a földet gyümölcsökkel és levelekkel betakarja.

Ha célt tűzöl ki, nyilakat lőnek rá; ha egy erdő túl szép, embe­rek jönnek fejszékkel. Nem ők akarják, hanem a helyzet hozza így.

A szoptató szuka nekitámad a tigrisnek, a kotlós a menyéttel is szembeszáll: érzéseik irányítják őket, s nem mérlegelik erejüket.

Aki egy fuldoklót a jutalomért ment meg, az kellő jutalom fejében vízbe is fojtaná azt. A csónak úszhat a vízen, de el is süllyedhet. Az őrülteknek még az elég sem elég.

Ha egy kiváló paripa nem mozdul semmilyen unszolásra, és nem áll meg, bárhogy is fogják vissza, akkor az igazi lovas nem ül a hátára.

A csendes vízen is bármikor találhatsz fodrokat; hiába pontos egy beosztás, a szélein mindig hibákat rejt magába. Tehetsz egyenlő súlyokat a két serpenyőbe, a mérleg nyelve akkor sem középen áll. Körző és vonalzó nélkül nem tudsz szabályos kört és négyzetet rajzolni, függőón hiányában nem lehetsz biztos abban, hogy mi egyenes és mi ferde. Aki ezeket használja, az ezek szívét is magában hordja.

Lehet egy hegy bármilyen magas, ha hátat fordítasz neki nem láthatod; lehet bármily apró is egy porszem, ha ránézel megláthatod. A fa és a bambusz tüzet rejt magába, de meleget nem ad, míg meg nem gyújtod. A földben víz rejtőzik, de ha nem ásol, nem ihatsz belőle.

Bármily sebes is egy nyílvessző, pár száz méternél nem repül messzebbre. Ha megállás nélkül, lépésről-lépésre halad, akkor még egy sánta teknős is megtesz ezer mérföldet. Hordj kosárban földet egy helyre, s ha nem állsz meg, végül dombok és hegyek fognak magasodni ott.

Ha a folyóparton állva halra vágysz, akkor térj haza, és köss hálót magadnak. Ha azt akarod, hogy pontos és erős íjad legyen, először hangold be azt. Ha kiváló harci ménre áhítozol, először be kell tanítanod a lovad. Ha azt akarod, hogy tehetségeiket kamatoztassák, akkor bíznod kell az emberekben.

Még a jó kovács sem képes megolvasztani a fát, még a legjobb ács sem vágja el a jeget. Ha egy dolog érdekében semmit sem tehet, akkor a tisztán látó ember nem aggódik amiatt.

Az emberek rábeszélhetek arra, hogy egy folyón átkeljenek, de a folyót nem lehet rávenni arra, hogy ne legyenek hullámai. Ha senki sem egyezik bele, akkor az agyagedényt nem eresztik le a kútba.

Akik tetteid bírálják azt akarják, hogy csatlakozz hozzájuk; akik vagyonod bírálják azt szeretnék, ha odaadnád nekik.

Egy lépés a sakkjátszmában még nem fedi fel tudásod; a hárfa egy húrjának megpendítésével nem születik szomorú dal.

Ha felemelsz egy izzó parazsat, az megégeti ujjaid, ha elég messze állsz egy tonnányi forró parázstól, akkor nem égsz el. Az energia mindkét esetben ugyanaz, csak a mennyiség különböző.

A káprázatos virágzást szomorúság és hervadás kíséri. Ha a nemesek selyemruhákban járnak, akkor a köznép kenderszövetet sző magának. A magas fa gyökereit minden irányban messzire nyújtja, a magas hegyet az alapja tartja."

Lao-ce mondta:

„A császárokat az Ég sarjainak tartják, mivel az Ég Útját tekintik a világ alapjának. Az Utat tekinteni a világ alapjának a fennmaradás módja. Térj vissza a gyökerekhez, és megszabadulsz az okoskodástól; derűs, üres és gondtalan leszel.

Beláthatatlanul végtelen, határtalanul hatalmas. Ha ránézel nem látod formáját, ha hallgatod nem hallod hangját. Ezt nevezik az Út folyamának."

Lao-ce mondta:

„Az Út teste kerek, alapja szögletes. Jin a támasza, jang az anyaga, balja engedékeny, jobbja szilárd; sötétben jár, de mindig fényes; szabályok nélkül változik meg. Az egy forrásánál ténykedik szüntelen. Ezt nevezik spirituális fénynek.

Az Ég kerek, nincsen éle, ezért nem láthatod formáját. A Föld szögletes, nincs határa, ezért nem láthatsz be kapuján. Az Ég forma nélkül szül és védelmez, a Föld korlátok nélkül ad és gondoskodik. Az Út kivételével minden elpusztítható; az Út örök győztes. Azért nem győzhető le, mert nincs állandó formája és természete. Vég nélküli forgása olyan, mint a Nap és a Hold mozgása, mint az évszakok váltakozása, mint nappal és éjszaka találkozása. Fénybe árad, majd sötétségbe bújik újra; formátlan, de ő a formák ura. így munkálkodása mindig sikeres. A dolgok miatta dolgok, az élők miatta élők, de ő maga nem dolog és nem élő. Ezért hatalmas uralkodó, aki nem erőszakkal irányít.

Aki ősei szent nevében csatába indul, az nemesember; aki az emberek lelkét vezeti, az király. A nemesember a Természet Útját követi, a király ismeri a négy évszakot. Saját birtokodon gyakorold a becsületességet, és a távolban élők szívükbe zárják majd az erényt. Csaták nélkül legyél győzedelmes, és a tartomá­nyi vezetők hűséget fogadnak neked.

Akik a régi időkben elérték az Utat, azok Ég és Föld nyomában jártak csendesen; a Nap és a Hold tetteit követték. Érzéseik a négy évszakot tükrözték, szavaik mennydörgéshez hasonlítottak. Az emberek kívánságának engedtek, az emberek erejétől megerősödtek, és így véget vetettek a kegyetlenkedésnek és a rombolásnak.

Az egyforma dolgokért igyekvők együtt pusztulnak el; a szívükben egyazon érzéseket hordozók egymást egészítik ki; az egyforma feladaton fáradozók egymásnak segítenek.

A kiváló hadvezér - ha hátrahúzódik és nem harcol - ott állítja csatasorba hadát, ahol az nélküle is győzni tud. A hitvány hadvezér saját céljai eléréséért küldi csatába seregét. Ha hagyod, hogy maguktól cselekedjenek az emberek, akkor a világon mindenki érted fáradozik; ha saját céljaidra használod az embereket, akkor a világon mindenki cserbenhagy."

Lao-ce mondta:

„Hogy önmagukat uralhassák, a legnagyobbak szellemüket gondozzák, a legkisebbek testüket ápolják.

A szellem felfénylésével és az elme elcsendesülésével az egész test békére lel; ez az élet gondozásának Útja. Zsírpárnát növeszteni a húson, teletömni a gyomrot és elepedni a vágyaktól az élet gondozásának mellékösvényei.

Egy nép kormányzásának legkiválóbb módja a szellemi vezetés. Ennél alacsonyabb rendű a törvények alkalmazása. Ha az emberek csak az alázatosságért, a szerénységért és a nagy feladatokért versengenek, és ha napról napra gyarapodnak anélkül, hogy ennek ismernék okát, akkor ez a rend Útja. Ha az embereket a jóságra hasznos ajándékok reménye serkenti és a rossztól, a büntetéstől való félelem tartja őket távol, és ha a törvények igazságosak, az emberek pedig engedelmesek, akkor ez a rend mellékösvénye. A régi időkben az Utat követték, a későbbi időkben a mellék-ösvényekre tértek.

Lao-ce mondta:

„Kormányzásra méltó uralkodó nagyon ritka, vezetésre méltó miniszter nem is létezik. A ritka azt keresi, aki nem is létezik, ezért tökéletes vezetést ezer évben egyszer is ritkán találni.

A sikeres vezetés ritkán valósulhat meg. Ha az emberek jóságát segíted, ha megakadályozod, hogy bennük rosszindulat forrjon, és velük egy ösvényen haladsz, akkor javíthatsz az embereken, és ékessé teheted a szokásokat.

A bölcseket nem azért becsülik, mert a büntetéseket a bűntettekhez igazítják, hanem azért, mert ismerik a zűrzavar okát. Ha hagyják, hogy az árulás éles kardja előkerüljön hüvelyéből és szabadon vagdalkozzon, és mindent pusztán a törvényekre és büntetésekre bíznak, akkor ezt a kardot megállítani nem lehet még akkor sem, ha az egész világ pusztulását okozza."

Lao-ce mondta:

„Ha falun élsz, de szíved a fővárosban jár, akkor túl komolyan veszed az életet. Ha túl komolyan veszed az életet, akkor legalább a szegénység ne aggasszon. Ha még ekkor sem tudsz uralkodni magadon, akkor menj szíved után, így nem sérül meg szellemed. Aki nem képes uralkodni magán és nem követi szívét, azt nevezik két sebből vérzőnek. A két sebből vérző nem élhet sokáig.

Ezért mondjak, hogy az összhang ismerete örök, az örök tudása pedig világosság. Az élet felemelését ígéretesnek, az elme uralmát az anyag felett hatalomnak nevezik. Felhasználni a ragyogást, majd visszatérni a fénybe; ezt hívják titokzatos egyezésnek."

Lao-ce mondta:

„A világon a legkönnyebb a jót megtenni, a legnehezebb rosszat cselekedni. Jót teszel, amikor békés vagy, nem okoskodsz, visszatérsz igazi természetedhez és a többit elutasítod, ha nem hagyod, hogy bármi elcsábítson, ha örök valódat követed, ha a valóságot megőrződ és nem változtatsz önmagadon, így a jót könnyű megtenni.

Rosszat cselekszel, ha gyilkolsz, ha zsarnokoskodsz, ha csalsz és megtévesztesz, ha nyugtalankodsz, ha kapzsi vagy és megtagadod az emberi természetet. Ezért mondják, hogy rosszat cselekedni nehéz.

Ami mostanában nagy bajokat okoz, az az elégedetlenség. Ezért van szükség a hasznos és káros alapjainak, a szerencse és a szerencsétlenség kapuinak vizsgálatára.

A bölcsek semmit sem akarnak és semmit sem kerülnek. Ha akarsz valamit könnyen elveszítheted, ha el akarsz kerülni valamit könnyen belefuthatsz. Ha szíved sóvárog valami után, akkor könnyen elfelejted azt, amit éppen teszel.

Ezért a bölcs figyel tetteire és azok következményeire. Mértékkel fogad el és adakozik, csendesíti vonzalmait és ellenszenveit, és megfékezi örömét és haragját.

Ha tetteid és azok következményei helyénvalóak, akkor bajba nem kerülhetsz. Ha mértékkel fogadsz el és adakozol, akkor rossz szó nem érhet. Ha csendesíted vonzalmaid és ellenszenveid, akkor aggodalom hozzád nem férhet. Ha megfékezed örömöd és haragod, akkor gyűlölködés le nem győzhet.

Az Úton járók meg nem érdemelt jutalmat el nem fogadnak; terheket sohasem raknak mások vállára. Ami sajátjuk, azt nem hagyják hátra, ami másoké, abba nem markolnak bele. Csordulásig teltek, de ki sohasem csordulnak; mindig üresek, ezért a legkevesebbel is beérik.

Így amikor az Út tudományát gyakorolod és mértéket tartva önmagadat követed, akkor annyit eszel, hogy éhséged megszűnjön, úgy öltözöl, hogy a hidegtől megóvd magad és melegséget, elégedettséget biztosíts egyetlen testnek.

Ha valaki mértéktelen, nem ismeri az Út tudományát, és rangra, hírnévre vágyik, akkor a világ minden kincse és hatalma sem lesz elég ahhoz, hogy elégedett és boldog legyen.

Ezért a bölcs kiegyensúlyozott és lassú járású. Éltető szellemét önmagában őrzi; egyetlen dolog sem tévesztheti meg."

Lao-ce mondta:

.Aki másokat győz le hatalmas, aki önmagát győzi le erős. Erős csak az lehet, aki mások erejét hasznosítja, de mások erejét csak az hasznosíthatja, aki megnyeri azok szívét. A sikeres vezetés alapja, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Az emberek biztonságban érzik magukat, ha nem fosztják meg őket idejüktől. Idejük megmarad, ha feladataik számát csökkentik. A feladatok száma csökkenthető a pazarlás mérséklésével. A pazarlás megfékezésének kulcsa a sóvárgás kioltása. A sóvárgás kioltásának titka az üresség.

Ezért akik ismerik az élet lényegét, azok nem versengenek olyan dolgokért, amiknek az élethez semmi köze. Akik ismerik a sors lényegét, azok nem vesződnek azzal, amit a sors nem befolyásol­hat.

Ha a szemek színekben lelik gyönyörüket, ha az íny fenséges ízek után sóvárog, ha a fülek zenére vágynak és az érzékek egymással küzdenek, akkor az alaptermészet megsérül: nap mint nap vágyak törnek elő, és az összhang felborul. Ekkor az ember nemcsak országán nem, de még saját testén sem képes uralkodni. Egy ország uralkodójává válni nem a rang, a hatalom és a cím megszerzése; pusztán az ország földjeinek és erejének elnyerését jelenti. Ha uralkodónak neveznek, de senki sem tisztel, akkor el­veszíted országodat.

Ezért az Utat követő országot minden szomszédos nép védelmezi, az Utat elveszítő országot saját nemesei óvják. Ha a nemesek rátalálnak az Útra, akkor a határok szolgálják védelmüket, ha elveszítik az Utat, akkor más nemesek oltalmát élvezik.

Ezért mondják: »Ne higgy abban, hogy nem rabolnak ki; higgy abban, hogy nem lehet kirabolni.« Egy ország fennmaradását nem szolgálja az, aki átkokat szór gyilkosokra és zsarnokokra, miközben maga olyan úton jár, ahol könnyen kirabolhatják."

Lao-ce mondta:

„Az ország vezetésének tudósai nem változtatnak szokásokon és erkölcsökön. A harag a természet ellen való, a fegyverek a szerencsétlenség hírnökei, a vetélkedés az emberek torzultsága. A cselszövés, a züllöttség, a fegyveres erőszak mind a vezetés kudarcának mutatói, a romlás jelei.

Szerencsétlenséget okozni nem lehet, csakis szerencsétlen embereknek. Jobb az éleket tompítani, a gondokat megoldani, a tudomást egyesíteni és a világba olvadni.

Az emberi természetből és érzésekből fakadón minden ember bölcsnek hiszi magát és gyűlöl mások után kullogni. Ha bölcsnek hiszed magad vitákba bonyolódsz, ha gyűlölsz mások után kullogni, akkor dühös leszel és bajba jutsz. A vitázó, dühös ember elméje megzavarodik és viselkedése tébolyult lesz.

Ezért a régi idők nagy királyai nem bosszankodtak és nem vi­tatkoztak. Elméjük békés, viselkedésük egyszerű volt. Régi mondás, hogy ha az emberek nem tartják nagyra az okoskodást, akkor nem bocsátkoznak vitákba."

------------------------------

- The last teachings of Lao-tse -

Fordította Varga Sándor

Prutkay Csaba

Három Barlang Négy Kiegészítés, avagy a taoizmus írásos hagyománya

A taoista templomok bejáratában találhatunk egy megjelenésében haragvó, az isteni ranglétrán második-harmadik helyet elfoglaló istenséget, Wang Lingguant, vagy más néven Wang Tianjunt, a taoista szent iratok őrét. A kínai hitvilágban, az úgynevezett népvallás (minsujiao) templomainak őrzőjeként is tisztelik. A buddhista panteon templom és Dharma őrének, Wei Tuonak a taoista megfelelője. Mint a taoista szent iratok őre, felelős a tan védelméért és a hagyományt hordozó kánonnak (daozang), a Három Barlang Négy Kiegészítésnek (sandong sifu) a sértetlenségéért. Ez a mára sokszáz könyvet (daoshu) és szentiratot (daojing) magába foglaló gyűjtemény egy több évszázados fejlődési folyamat eredménye. Egyaránt tartalmazza a klasszikus taoizmus szent könyveit, a Laozit és a Zhuangzit, valamint a különféle rítusok és mágikus eljárások leírásának könyveit (fangshu), a Yinyang iskola (yinyangjia), a Halhatatlanok iskolája (shenxianjia), a Gehong hagyomány szövegeit, a főbb taoista hagyományok reveláció útján keletkezett szentiratait és jónéhány ősi szöveg hagyományát. Ezek mind az évszázadok során kerültek be a kánonba, s fokozatosan váltak a taoista írásbeli hagyomány hordozóivá.

A kínai kultúrában mindíg is nagy szerepe volt az írásbeliségnek. Az írásbeliség jelentette a kultúra és a hagyományok továbbélésének legfőbb alternatíváját. A taoista szentiratokra leggyakrabban használt szó, a jing, megegyezik a konfuciánus hagyomány klasszikus könyvekre használt szavával. Habár a buddhizmus Kínába kerülése után a buddhista szútrákat is a jing szóval fordították le, ez mégsem jeleni azt, hogy mindhárom vallásos hagyományban a jingnek ugyanaz lenne a jelentése. A taoizmusban, a szent szövegek egy idő feletti térben, a teremtés előtti, eredendő (yuan) állapotukban léteznek és a beavatottak előtt nyílvánulnak csak meg. Így minden szent irat része az oszthatatlan egész Taónak, s lényegileg hordozza is azt. A taoista hit szerint, az egyes reveláció útján kinyilvánított szövegek, vagy közvetlen a Taóból, vagy valamely istenség közvetítésével jellennek meg az emberi világban. Gyakran a szövegeket alkotó írásjegyek is hordozzák ezt az égi eredetet és úgynevezett felhő írásból (yunzhuan) állnak össze. Mivel írásjegyeikben is hordozzák a Taót, ezért egyfajta talizmánként is kezelik őket, mint a legfelsőbb igazságnak a hordozóit, melyek létükkel is képesek az univerzum rendjét helyreállítani, s az ártó erőket elűzni. A Megszabadulás szentirata (Durenjing) is, saját eredetét szintén a teremtés analógiájára írja le. „Kezdetben az elsődleges lélegzet (yuanqi) töltötte ki a teret. Ez a lélegzet lassanként számtalan felhő-pecsét írásjegyet alkotott, melyek fényt és hangokat árasztottak. Eonokkal később, égi írástudók aranytáblákba vésték a rajzolatokat és a csillag udvar könyvtárában őrízték. További világkorszakok teltek el, majd a szövegeket égi hírvivők kinyilvánították a taoista beavatottak előtt.” A Tang-kori taoista irat, a Jinming qizhen a könyveket a szentképekhez hasonlatosnak írja le, s a képekhez hasonlóan a taoista szertartások alatt szigorúan szabályozott módon mutatnak be nekik is füstölőáldozatot. Az egyes szertartások alkalmával bemutatott rítusok közül, a szövegek és talizmánok elégetésének rítusa is az írások égi eredetével függ össze. A szertartás során elégetett szövegek füstté alakulva visszaszállnak az Égbe, beteljesítve egy kozmikus ciklust, mely a megnyilvánulásuk és visszatérésük rítusán alapul. A taoista hagyomány szerint, e ciklus ismétlődése az egész közösség számára erénygyűjtő cselekedetnek számít, s így az egész közösség javát szolgálja.

A taoista mozgalmak vezetői a hagyomány szerint, mind revelációk során kapták meg azokat a szent szövegeket, melyekre az egyes mozgalmak épültek, így az írásos hagyomány a taoista vallás legkorábbi megjelenésétől fogva jelentős szerephez jutott. A vallásos taoizmus legkorábbi időszakától még a könyv (shu) terminust is használták a taoista írások (daoshu) jelzésére, mely ilyen összefüggésében a taoizmus varázsló (fangshi) hagyományának különböző technikáit megörökítő szövegeket jelenti. Minden jelentős szöveghagyománnyal bíró taoista iskola alapítójának és mesterének a nevéhez jónéhány ilyen daoshu fűződik, melyek a történelem folyamán bekerültek a taoista kánonba és így mára a taoista szöveghagyomány szerves részét képezik. A taoizmus klasszikus korszakában (i.e. 500-200) keletkezett művek, a Laozi, a Zhuangzi, a Guanzi, a Liezi és a Huainanzi voltak azok az első olyan szöveghagyományok, melyek a taoista gondolatokat, a taoista metafizika alapjait, valamint a kultuszok és gyakorlatok elméleti alapvetését megőrízték, s mint „taoista hagyományt” közvetítették.

A Han-kor második felében, amikor az első nagy, a taoizmus filozófiájára alapuló vallási mozgalmak kibontakoztak, szintén nagy szerepet kaptak az egyes mozgalmak szellemi hátteréül szolgáló szentiratok. Ezek között az egyik legjelentősebb a Leghatalmasabb béke szent könyve (Taiping jing) című mű volt. Ez a könyv több taoista mozgalomnak és vallási szerveződésnek is elméleti hátteréül szolgált. Egy korábbi taoista hagyománynak, a Sárga Császár és Laozi nevével fémjelzett, Huanglao xue hagyománynak a gondolati hátteréből született. A Huanglao tanítások ötvözték a Laozi és Zhuangzi taoista klasszikus művek hagyományának a tanításait, s megfelelő analógiákat vontak a Tao, a világ dolgai, a politikai folyamatok és a kormányzás vonatkozásában. A Huanglao hagyománynak nem volt vallásos szervezete. A Keleti Han-kor végén, Yan Xi (uralk. i.sz. 158-166) alatt a palotában áldozati oltárt állítottak Laozinek, Buddhának és a Sárga Császárnak, mint a három leginkább tisztelt istenségnek. A Huanglao hagyományban a kultusz legfontosabb eleme, a Laozinek állított oltárak előtt végzett áldozati szertartás volt. A Hunaglao tanításokat közvetítő Taiping jing így nem véletlenül vált a Han-kor egyik legnépszerűbb vallásos klasszikusává. A Taiping jing gondolati hátteréből, tehát közvetve a Huanglao tanításokból nőtt ki a Zhang Jue nevével fémjelzett Taipingdao, a Zhang Daoling alapította Tianshidao és Zhang Xiu[12] mozgalma, a Wudoumidao is.[13] Ezen mozgalmak közül, a Tianshidao volt az, amelyik számos, a taoista írásos hagyomány számára fontos szentiratot őrzött meg a hagyományában, így a kor másik jelentős klasszikusnak számító könyvét, mely nagy hatást gyakorolt a korai taoista vallásra, egy kommentárt, a Xiang’ert[14]. A Xiang’ert bár a Laozihez íródott kommentárként tartják számon, természetét tekintve mégsem teljesen az. Mint ahogyan sok más munka a kínai vallások történetében, ez is inkább csak a Laozi köré épülő kultuszok gondolatiságából táplálkozik, mintsem magából a Laoziből, bár ténylegesen kommentálja annak néhány fejezetét. A könyv feltételezhető írója Zhang Lu, a Zhang Daoling által megalapított Tianshidao hagyomány harmadik mestere, Zhang Daoling unokája. A Xiang’er a korai hanzhongi[15] taoista gyülekezett számára, egyfajta praktikus módon mutatta be a Tao működését a vallás és hitélet szempontjából, kevésbé képviselve a Laozi és Zhuangzi nevével fémjelzett misztikus hagyományt. Ezek a gyakorlati tanítások, melyek azt tárgyalák, hogy hogyan kell a hívőknek a Tao szerint helyesen viselkedniük. A szöveg létrejöttét vizsgálva felmerülhet az a következtetés, hogy a Xiang’er is, az akkor oly gyakori szellemkultusz hatásának eredményeképpen jött létre, mégpedig valamely médium kinyilatkoztatása által.[16] A taoizmus írásos hagyománya még két jelentős kommentárt is megőrzött a Laozihez. A Heshangong (II. szd ?) és a Wang Bi (226-249) féle kommentárt. Ezek alapvetése a Xiang’erhez képest újabbnak számít a taoizmusban, hiszen a Laoziben foglalt elveket a bölcsek (shengren) számára magyarázzák, míg a Xiang’er közelebb áll a Han-kor előtti Laozi értelmezéshez annyiban, hogy az alapelveket, s így magát az egész könyvet is csak az uralkodók számára teszi követendővé.[17] Ez nem mond ellent azzal a megállapítással, hogy a korai vallásos taoista gyülekezetek is ezen könyvből ismerték meg a Tao működését, hiszen a kommentárt a Zhangok hiarerchiájában előkelő helyet elfoglaló italáldozók (jijiu), azaz „oktatók”, közvetítették a hívők felé nyilvános tanításaik során.[18]

Szívünk megőrzi békéjét, ha nem látjuk azt, amire vágyhatunk. Ha nem vágyunk rá, hogy lássuk, az azzal egyenlő, mintha nem is látnánk. Ne engedjük, hogy szívünk kibillenjen egyensúlyából. Ha kibillen, fékezzük meg. Ha így cselekszünk, akkor bár a Tao eltávolodik, mégis vissza fog térni. Ha viszont szívünk vad vágyainak engedelmeskedünk, akkor a Tao örökre elhagy bennünket.[19]

Magát a kommentár létrejöttét is nagyban befolyásolta az a tény, hogy a szervezetté váló vallásosság megkövetelte olyan írásos művek széles körben való elterjedését, melyekből az alap taoista tanítások, a hívők számára világosan elsajátíthatóak voltak. Ez hívta létre a Nagy Tao családjainak parancsolatai és tilalmai (Dadaojia lingjie) című könyvet is, mely az Igaz Egység (Zhengyi) iskolán belüli előírásokat és tilalmakat tartalmazta.

A későbbi taoista vallásos könyvek létrejötte és kialakulása is nagyban függöt a vallás továbfejlődésétől. A nagy írásos hagyományok, mint a Shangqing és a Lingbao is, elsőségüket kívánták alátámasztani a taoista hagyományokon belül, így egyre komplexebb módon mutatták be tanításaikat. Többek között ez is befolyásolta a Három Ég belső magyarázatainak szent könyve (Santian neijie jing) című munka létrejöttét, mely a Zhangok taoizmusának metafizikáját volt hivatott bemutatni a hívőknek, visszahelyezve a Zhangok taoista hagyományát az őt megillető pozícióba. Szükség volt erre annál is inkább, mert a Shangqing és a Lingbao hagyományok ősíségüket azzal igyekeztek alátámasztani, hogy részletesen, metafizikai alapokon magyarázták a szöveghagyományaik ősíségét olymódon, hogy a tanításaikat visszavezették a Tao teremtés elötti állapotához, ahol még minden az egység állapotában létezett. Ezzel igazolták tanításaik felsőbbrendűségét a taoista hagyományon belül. A Három Ég belső magyarázatai szintén a világ teremtését magyarázta, a Zhangok három lélegzet (sanqi) teóriáját felhasználva. Ez alapján a világ a misztikus (xuan), az eredendő (yuan) és a valódi (shi) eredendő lélegzet (qi) kiáradásából született, s ez teremtette meg a három Eget (santian), mely a metafizikájuk alapkoncepcióját alkotta. A könyv, a Tao megjelenésétől magyarázza a Zhangok hagyományának fontosabb állomásait, ezzel utalva annak elsődleges voltára. Mindvégig nagy szerepet kap az ekkora már isteni rangra emelkedett Laozi kultusza, aki itt nem csak egy egyszerű istenként jelenik meg, hanem mint a Tao megtestesülése, s így a világ esszenciája.

A Tao mindent megelőzve, természetes voltában keletkezett. Sötét, nedves, párás és átlátszatlan volt, keletkezésének nem volt oka. A semmiben született, magát létrehozva. Átalakulva megszülte az Út és Erény tiszteltjét, mely az eredendő lélegzetek előtt keletkezett. (...) Most Laozi az, a Legfelsőbb úr. Átalakulva a lélegzetek alkot öltöttek, s így keletkezett az Ég, a Föld, az Ember és minden élőlény.[22]

A taoista írásos hagyományban ugyanakkor már a legkorábbi időktől fogva megőrződtek olyan szövegek, melyek köré külön kultusz épült, alátámasztva a mindíg is fontos taoista gyakorlatok elméleti hátterét. Ilyen volt a Sárga udvar szent könyve (Huangting jing) című vallásos kalsszikus is, mely egy belső (neijing jing) és egy külső (waijing jing) fejezetből áll. A Huangting jing hagyományában létezik ílymódon egy Taishang huangting neijing yujing és egy Taishang huangting waijing yujing, valamint egy később keletkezett Taishang huangting zhongjing yujing is.[23] A két eredeti részből, a waijing jing keletkezett előbb. Már a Ge Hong által írt, Az egyszerűséget átölelő mester (Baopuzi) című könyv is említést tesz róla, így bizonyos, hogy annak megírásakor (i.sz. 317-318) a waijing jing hagyománya már létezett. Annak a Wei Huacunnak (i.sz. 251-334) a hagyományához tartozott, akinek a Nyugati Jin-kor elején a különféle revelációi útán leírt könyveiből, a Shangqing (Jinglupai) iskola, a szöveghagyománya alapjait köszönheti. A waijing jinget ugyanakkor feltételezhetően a Wei és Jin-korszakban élő taoista, egy bizonyos Wang Bao írta, s ő hagyományozta tovább Wei Huacunnak. A neijing jinget is bár Wei Huacun hagyományához kötik, mégsem valószínű, hogy az V. század közepe előtt már létezett volna, hiszen a szöveg utalásokat tartalmaz a taoista kánont (daozang) alkotó barlangokra. Mindezeken felül, olyan istenségnevek fordulnak elő a szövegben, melyek csak az V. századi taoizmusra voltak jellemzőek.[24] A szöveg nagy fontosságát bizonyítja, hogy végigkíséri a taoizmus hagyományait és még a késői Quanzhen iskola (XII. század) is ezt a könyvet használta az egyes taoista gyakorlatok elméleti hátterének bemutatására. Más hasonlóan fontos szövegek is tovább éltek a taoista gyakorlatok hagyományában, így többek között a Tisztaság és nyugalom szent könyve (Qingjing jing), valamint a Rejtett megfelelések szent könyve (Yinfu jing).[25] Ezeknek a könyveknek kétségtelenül nagy volt a szerepe abban, hogy a taoista vallásos hagyomány tanításait továbbörökítsék, s így kanonizálásra is kerültek, bár eredetük mégis homályba vész. A Tisztaság és nyugalom szent könyvét Ge Xuannak tulajdonítja a hagyomány, de a Song-kori (960-1279) kutató Huang Zhen, a Yinfu jingről írt tanulmányában egyértelműen jóval későbbre, az Öt dinasztia korára (907-960) teszi a könyv eredetét.[26] Nehéz a taoista könyvek eredetének meghatározása, mivel a szövegek többnyire belső referenciákat tartalmaznak eredetükkel kapcsolatban, s ezek mindíg valamely ősi, híres halhatatlanra vezetik vissza az egyes szövegek szerzőségét, alátámasztva ezzel a taoista hagyományban elfoglalt pozíciójukat. Ugyanakkor más szövegek kereszt referenciákkal szolgálhatnak, viszont ezek csak az egyes művek címét őrzik meg, mely címek mögött egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz a tartalom húzódik meg, mit egy szöveg későbbi hagyományában. Ennek oka lehet többek között az is, hogy a szövegekhez írott későbbi kommentárok gyakran szervesen egybeolvadtak az eredeti szöveggel, mely amúgy sem tartalmazott központozást, így a későbbiekben már egységes szövegként hagyományozódtak tovább.

Egy a Yijinghez íródott kommentár, a Zhouyi cantong qi is nagy fontossággal bírt a taoista hagyományban. Eredete, a Han-kori Yijing szövegmagyarázó hagyományhoz és egy bizonyos Chunyu Shutong nevű, II-századi jós nevéhez fűződik, aki a hagyomány szerint a legendás halhatatlan alkímistától, Wei Boyangtól kapta a szöveget. Wei Boyang a szöveget először Xu Congshinek adta tovább, aki egy kommentárral is ellátta azt, s a szöveg ezután a kommentárjával együtt hagyományozódott tovább. Yu Fan (i.sz. 164-233) kozmológiai munkája ugyanakkor már a Cantong qi ismeretéről tanuskodik. A könyvet egyszerre tekintik a Yijinget magyarázó kommentárnak és az alkímia klasszikusának, bár a Qing-kori Zhuxi már csak kozmológiai szempontból kommentálja a szöveget, s nem az alkímia szempontjából.

A III. századtól válik ki a taoista hagyományokból egy, az ősi halhatatlanságot kutató, a varázsló tanításokban (fangxian dao) gyökerező, családi alapon szerveződő hagyomány, a Ge család hagyománya. A Ge család hagyományában, mely Ge Xuan, Ge Hong és Ge Chaofu családi leszármazásban hagyományozódik tovább szintén nagy szerepet töltenek be a könyvek. A Ge családnak egy nagy könyvtár állt a rendelkezésére, melyben a kor legfontosabb könyvei voltak összegyűjtve. Mára a könyvtárukról vajmi keveset tudunk, viszont néhány könyvcím megőrződött a későbbi taoista kánonban és egyéb korabeli könyvekben, mint például a Baopuziben. A Baopuzit Ge Hong írta és a rendelkezésére álló családi könyvtár egyes könyveiből részeket is átszerkesztett bele. Innen tudjuk, hogy olyan mára már nem beazonosítható könyvek is nagy fontossággal bírtak a taoizmus hagyományában, mint az úgynevezett Dunjia írások[27], melyek a Baopuzi tanúsága szerint a korabeli varázsló (fangshi) kultusz legfontosabb klasszikusai között voltak.

Továbbiakban, Én az Egyszerűséget Átölelő, a Kilenc ég titkos feljegyzései (Jiutian biji), valamint a Nagy egy rejtett elsősége (Taiyi dunjia) című könyvek alapján azt mondom, hogy a hegyremenetel szempontjából a hosszú hónapokban tiltott a harmadik, a tizenegyedik, a tizenötödik, a tizennyolcadik, a huszonnegyedik, a huszonhatodik, a harmincadik nap.

A Yuling jing című könyv szerint: Ha egy szent hegyre akarunk felmenni, akkor feltétlenül ismernünk kell a Dunjia írásokban lévő titkos varázstechnikákat, de ezek az írások nem veszik figyelembe az embereket és nagyon bonyolultan fogalmazva beszélnek ezekről a dolgokról.

Jómagam, amikor még fiatalon a hegyekbe akartam menni, mindezekből kiindulva felkerekedtem, hogy tanulmányozzam a Dunjia írásokat. Azok több mint hatvan tekercsből álltak. Mivel a hegyremenetelről nem lehet mindent a legrészletesebben leírni, ezért kivonatosan, kézírásos formában összegyűjtöttem a legfontosabb vezérelveket, így már a zsákomban magammal tudtam vinni. Ezeket nem fogom most írásban továbbadni. Most, csak röviden tárgyalom ezt a kérdést azért, hogy azokat, akik jó ügyben akarnak a hegyekbe menni, hogy megkeressenek olyan embereket, akik tudják ezeket a dolgokat, ne érje baj. A Dunjia jing azt mondja: Aki a Taót akarja kutatni, az az Ég által befogadó napokon és a befogadó órákban az ártó démonok kiűzésére bemutatja a talizmánokat, s az Ég által ellenőrzött napokon és órákban megy fel a szent hegyekbe. Aki azt akarja, hogy az ártó erők, tigrisek, farkasok, mérges rovarok, rablók ne merjék megközelíteni, az akkor induljon neki, amikor az Ég megóvja, s akkor menjen a hegyekbe, amikor a Föld ajtóul szolgál neki ehhez. Általában a hat gui napon az Ég megóvó, s a hat ji napon a Föld ajtóként szolgál.[28]

A IV. századra a Hengshanon tevékenykedő taoista varázslónő (fangshi) Wei Huacun intenzív szellemkultuszának eredményeképpen jött létre a taoista írásos hagyomány másik jelentős iskolája, a Legfelsőbb Tisztaság Iskolája (Shangqing), mely a Zhangok hagyományához képest új elemeket vitt a taoista hagyományba. Az iskolát Yang Xi (i.sz. 330-387) és Xu Mi (i.sz. 305-376) nevéhez köti a hagyomány. Az iskola teljes egészében a Tianshidao hagyomány továbbfejlődésének tekinthető, hiszen Yang Xi a Keleti Jin dinasztia beli Jianwendi (i.sz. 371-373) uralkodása alatt udvari titkár volt, akit az udvarba Xu Mi ajánlott be.[29] Tevékenységüket főképpen Nanjing környékén, a Leipingshanon végezték. Xu Mi családja eredetileg a Tianshidao hagyományt követte. A családfájuk szerint bátyja, Xu Mai, az italáldozó (jijiu) Li Dong belső tanítványa (dizi) volt. Li Dong tisztsége a Tianshidao szervezetében „baloldali szellemvezér italáldozó” (zou lingshen jijiu) volt. Xu Mi az áldozati oltárnál végezte el a szükséges teendőket, míg Yang Xi médiumként transzban írta a könyveket, melyek később az iskola klasszikusaivá váltak. Yang a Xu családon keresztül egy kissebb, délkínai nemes családok által alkotta közösségnek adta tovább a revelációi során papírra vetett szövegeket, így azok először csak egy szűk réteg számára voltak hozzáférhetők. A hagyományukban szereplő könyvek között találjuk a Legfelsőbb tisztaság könyvét (Shangqing jing), a Sárga udvar klasszikusát (Huangting jing), a Hét eredendő csillag ábráját (Qiyuan xingtu), az Öt szellem-kincs talizmánját (Lingbao wufu), a Nyugati szent hegy talizmánját (Xiyue gongjin shanfu), Középső-sárga tigrist és leopárdot megfékező talizmánt (Zhonghuang zhihu baofu), a Felhő ládika hét kommentárját (Yunji qiqin). A Legfelsőbb Tisztaság szent könyvét (Shangqing jing) a hagyomány szerint, egy bizonyos Xicheng Wangjun nyílvánította ki Wei Huacunnak csakúgy, mint a Hunagting jinget és a Lelkek és rossz szellemek megfékezésének tudományát (zhiqing zhigui fa). Ezek mind bekerültek a Shangqing jingbe, így az nem pusztán 31 tekercsből állt (quan), ahogyan azt később Lu Xiujing a Három barlang kalliszikus könyveinek katalógusában (Sandong jingshu mulu) említi. Mindezeken kívül, Yang Xi a Xu családnak továbbadta a Három Ég igaz törvényét (Santian zhengfa), ami megegyezik a Mao-hegy feljegyzéseiben (Maoshanzhi) szereplő, A legfelsőbb három Ég igaz törvényeinek klasszikusa (Taishang santian zhengfa jing) című taoista művel. A jelenlegi taoista kánon (daozang) sok olyan könyvet tartalmaz, melyek szerzőségét Zhang Lingnek tulajdonítja a hagyomány, holott azokat is mind Yang Xi és Xu Mi írták. De egyre erősebb az a nézet is, hogy a könyveket nem pusztán Yang és Xu írta, hanem a Xu család szellem oltáránál (jitan) segédkező Ji beli Hua Qiao, illetve mások is részt vettek a keletkezésükben, mint például Ge Chaofu is, akinek a későbbi taoista eklektikus iskola, a Lingbao, a szöveghagyományát nagyrészben köszönheti. A Shangqing iskolát Szentkönyvek és regiszterek iskolájának (Jinglupai) is nevezik, mert a hagyumányukban nagy szerepet kaptak a szentiratok, amik a tanítványi és papi beavatás egyes fokozatait jelentették, valamint a regiszterek, melyek az egyes fokozatokhoz tartozó talizmánokat és védőszellemeket sorolták fel. Fontos szövegeknek számítottak a Shangqing hagyományon belül a Yang Xi revelációiból származó, négy szöveget magába foglaló, úgynevezett Szellemek írta bíbor szövegek (Lingshu ziwen). A szöveg saját eredetét a legmagasabb égi szférákba helyezi és a halhatatlanok (xian) felett álló Igaz emberektől (zhenren) eredezteti. A Shangqing hagyomány szerint, a szövegeket először az Igaz emberek szóban adták tovább egymásnak, hisz olyan titkos gyakorlatokat tartalmaztak, melyek arra szolgáltak, hogy szubtilisabbá tegyék fizikai megjelenési formájukat. Éppen ezért a Shangqing hagyományon belül a szövegeket nagy tisztelet övezte, melyek a vizualizációs technikáknak és az alkímiának is egyaránt fontos szövegei.[30] További fontos szöveghagyomány a Shangqing iskolában, az Igaz kinyilvánítás (Zhengao) című szöveg is, mely Tao Hongjing (454-536) munkája és a Shangqing revelációk összefoglaló katalógusa.

Kínában a buddhizmus egyre erősödő hatása, a III-IV. századtól már a taoizmusra is befolyással volt. Az V. századi buddhista szútrák, melyeket Kumarajiva vezetésével fordítottak le Changanban, mind a Mahayana buddhizmus írásos hagyományát közvetítették a kínai vallások felé, s nagy befolyással voltak a taoista szent szövegek szóhasználatára és mondanivalójára. A Lingbao hagyomány szövegeiben fedezhető fel a buddhista hatás a legnyílvánvalóbb módon. A Lingbao hagyomány taoista szövegei az V. századtól kezdve, már egyértelműen kifejezik a buddhisa megváltás és bodhiszattva ideál gondolatait. Bár a legrégebbi Lingbao szövegek még a hagyományosnak nevezhető taoista szemléleten alapulva íródtak, így a tao gyakorásával és a halhatatlanná válással foglalkoztak, a késői Lingbao hagyományban a buddhista szemlélet került túlsúlyba. Az „ősi” Lingbao hagyomány két szöveg köré épült, melyek a fangshi kultusz hagyományából táplálkoztak. Az öt talizmán katalógusa (Wufuxu) és a Vörössel írott öt tábla igaz szövege (Wupian zhenwen chishu)[31], mind az ősi taoista rituálék és a Han-kor mágikus szemléletét képviselő szövegek. A Lingbao kánon további részét képezi, az az V. század elején keletkezett 29 szöveg, mely a legnyílvánvalóbb módon mutatja a Mahayana buddhizmusnak a taoizmus tanításaira tett hatását. A Lingbao szöveghagyomány harmadik csoportjának a szerzőségét pedig, a legendás halhatatlannak, Ge Xuannak tulajdonítja a hagyomány.

A Lingbao szövegek első nagy rendszerezője Lu Xiujing (i.sz. 406-477) volt az, aki a taoista kánon alapjául szolgáló első munkát, a A Három Barlang Szövegeinek Katalógusa (Santong jingshu mulu) címmel megszerkesztette (i.sz. 471). A gyűjtemény három fő része, a három barlang (santong) 1200 tekercsből (quan) állt és egyaránt tartalmazott szent szövegeket, orvoslással foglalkozó könyveket és talizmán gyűjteményeket. A kánon szerkezetileg mindmáig őrzi azt a hármas tagolást, mely szintén buddhista hatásról tanuskodik. Bár buddhista szent iratok gyűjteménye, a Hármas Kosár (tripitaka, sanzang) hasonló szerkezetű, mégis valószínűbb, hogy a taoista kánon a budhista Három Jármű (triyána, sancheng) alapján jött létre. A budhizmus tanításában a Három Jármű a srávakák, pratyéka buddhák és a bodhiszattvák eszközéül szolgál, s így jobban hasonlít a taoista kánon hármas falépítéséhez, melyben minden barlang más-más szintjét tartalmazza a tanításoknak, míg a tripitaka pusztán a szövegek azonos kategóriába tartozásán alapuló rendszerezés szerinti gyűjteménye. A Három Barlang a következő: az Igazság Barlangja (tongzhen), ez tartalmazza a legmagasabb szinthez tartozó Shangqing szövegeket, valamint a Maoshan hagyomány transzban született könyveit.[32] A következő, a Misztérium Barlangja (tongxuan), mely a Lingbao hagyomány szövegeit őrzi, a szertartások leírásait, valamint az öt talizmán (wufu) hagyományát. A harmadik pedig, a Szellemek Barlangja (tongshen), mely a Három Uralkodó (sanhuang) szövegeket tartalmazza és Zhang Daoling revelációban kapott szövegeit. A Shangqing szövegek elsősége arra enged következtetni, hogy a Lu Xiujing által megszerkesztett katalógusnak is volt már előzménye, mely a IV. század végére, vagy az V. század elejére datálható, amikor a Shangqing szövegeknek elsődleges szerepet tulajdonítottak a taoista hagyományban. A Három Barlang felosztásában jól mutatja, hogy az V-VI. századi taoizmus hagyományában az egyes gyakorlatoknak milyen szerepet tulajdonítottak. Az elsődleges helyen a Shangqing meditációs technikák álltak, ezeket követték a Lingbao szertartások és a Sanhuang ördögűző technikák.

A kánon négy kiegészítése (sifu) már nehezebben datálható. Körülbalül a VI. századtól vált a Négy Barlang kiegészítőjévé. Az egyes kiegészítések, a Nagy Misztérium (taixuan), a Nagy Béke (taiping), a Nagy Tisztaság (taiqing) és az Igaz Egység (zhengyi) nevet viselik. Az első négy kiegészítés, a Három Barlang egyes fejezeteihez kapcsolódik és mindegyikben egy-egy szöveg a domináns. Így a Nagy Misztérium kiegészítést a Laozi, a Nagy Béke kiegészítést a Taiping jing szövege, míg a Nagy Tisztaság kiegészítést, a Taiqing taoista égi birodalom által kinyilvánított alkímiai szövegek határozzák meg. A negyedik kiegészítés tartalmazza a taoista hagyományokban a ranglétrán legalul elhelyezkedő, Égi Mesterek (Tianshidao) szövegeit. A taoista hagyományokban a tanítások szintjeinek íly módon való megkülönböztetése, a vallási beavatási rítusokban játszott főszerepet. Ezekben a rítusokban a papi felavatásnak külön-külön szintjei voltak, mely színtek más-más szövegek ismeretét követelték meg. Így a legmagasabb szintű felavatást az Igazság Barlangjában lévő Shangqing szövegek ismeretével lehetett elnyerni.[33] A Tang-korig a papi felavatásnak öt szintjét különböztették meg, melyekhez más-más előírások, szövegek és istenség kulktusza tartozott. A tanítvány a felavatáskor egy regisztert (lu) kapott, mely tartalmazta az éppen aktuális szinthez tartozó szövegeket, szabályokat, előírásokat, valamint azoknak az isteneknek és szellmeknek a neveit, melyek fölött hatalmat gyakorolt. A papi szolgálatot ezek alapján látta el.

Hagyományosan a Három Barlangot, a bennük lévő szövegek tartalmától függően, további 12 részre (shierbu) osztották fel. Ezek a részek a következők: kinyílvánított szövegek (benwen), isteni talizmánok (shenfu), jáde instrukciók (yujue), szent ábrák (lingtu), történeti hagyományozódás és feljesgzések (pulu), szabályok és előírások (jielü), rituális módszerek (fangfa), technikák (zhongshu), szentek életrajzai (jichuan), dicsőítő himnuszok (cansong) és előterjesztések (biaozou). Ezek a kategóriák jól mutatják a taoista szövegek egyes típusait, bár nem kezelték őket túl szigorúan, így a szentek életei az 5. és a 10. részekben egyaránt megtalálhatóak.

A Lu által katalogizált taoista műveket, Song Mingdi (uralk. i.sz. 465-472) császár parancsára gyűjtötték össze és összesen mintegy 1200 tekercset tartalmaztak. Az első szisztematikus gyűjtemény létrejötte, mégis a nagy Tang-kori császár, Xuan Zong (uralk. i.sz. 713-756) nevéhez fűződik, aki megparancsolta alatvalóinak, hogy a birodalom egész területéről gyűtsék össze a taoista írásokat. A gyűjtemény, a Három barlag részletes összefoglalása (Santong qionggang) nevet kapta. 748-ban nyomtatták ki és minden taoista templomba eljutattak belőle 3700-7300 tekercset. Sajnálatos módon a kánonnak ez a variációja, valamint a későbbi rekonstrukciós kísérletek is mind áldozatául estek a különféle felkeléseknek és parasztlázadásoknak. A Song dinasztia császárai, akik Égi mandátumukat szintén taoista alapokra helyezték császári dekrétumban parabcsolták meg a taosta művek újbóli összegyűjtését. 990-ben Sung Taizong (i.sz. 976-997) és fia Song Zhenzong (i.sz. 98-1022) uralkodása alatt kezdték összegyűjteni a taoista könyveket. Wang Qinruo (i.sz. 962-1025) vezette a munkálatokat és 1016-ban a császárnak bemutatta katalógusát. Ugyanebben az időben Hangzhouban Zhang Junfang felügyelete alatt, taoista mesterek könyvtárakból és templomokból összegyűjtött könyveket másoltak le és Wang katalógusa szerint rendszerezték. 1019-ben Zhang hét másolatot adott át az uralkodónak, melyek 4565 tekercset tartalmaztak, s így kerültek be, a Nagy Song dinasztia égi palotájának értékes kánonja (Dasong tiangong baozang) néven a taoista templomokba. Song Huizong (i.sz. 1101-1125) magát egy taoista istenség inkarnációjának tartotta, s missziójának tekintette egy új kánon létrehozását. 1114-ben adta ki ediktumát, melyben megparancsolta a taoista könyvek ismételt összegyűjtését. Több taoista mester Kaifengben létrehozta az immár 5400 tekercsből álló, az Igazi harmónia tízezer hosszú élet taoista kánonját (Zhenghe wanshou daozang). Ez volt az első olyan kánon, amelyet fadúcba véstek és nyomtatva adtak ki. A munkálatokat Fuzhouban végezték, ott ahol néhány évvel korábban a buddhista kánon nyomtatása készült. A fadúcokat a fővárosba szállították, de azt, hogy hány példányt nyomtattak róluk, arról nem maradt fenn semmi írás. Jin Zhangzong (uralk. 1190-1208) uralkodása alatt, a Fehér felhő templom (Baiyun guan) elődjében, az Égi örökkévalóság kolostorában (Tianzhang guan) két udvari tudós és az apát munkája révén létrejött a kánonnak egy bővitettebb kiadása, melynek a Nagy Jin misztikus főváros kincses kánonja (Dajin xuandou baozang) elnevezést adták. 1192-ben készült el és 6455 tekercset tartalmazott. A következő kánon két Quanzhen mester, Song Defang (1183-1247) és Qin Zhian felügyelete alatt készült Pingyangban császári ediktumra. Több hivatalt is felállítottak, ahol mintegy 3000 ember foglalatoskodott a kánon elkészítésén. 1244-ben készült el a Misztikus főváros kincses kánonja (Xuandu baozang) és 7000 tekercsből állt. A dúcokról több száz példányt nyomtattak, de Khubilai Khán könyvégetését csak részletek élték túl. Ezek képezték a Ming-kori kánon alapját. A 43. Mennyi mester (tianshi) Zhang Yuchu vezetésével a Ming-kori Ming Chengzu (uralk. 1403-1424) császár kezdeményezésére kezdték el megszerkeszteni az újabb kánont, mely a taoista Shao Yizheng revizionálása után 1444-ben készült el. A kánon, melynek neve: A nagy Ming taoista szövegek kánonja (Daming daozang jing) 5318 tekercset tartalmazott és a Zhengtong-korszak (1436-1449) kánonjaként (Zhengtong daozang) is ismert volt. Ming Shengzong császár megbízta az 50. generációs Mennyei mestert, hogy lássa el kiegészítéssel a kánont. 1607-ben, így további 240 tekerccsel egészítették ki a meglévő kiadást. Ezt, Kiegészítések és taoista klasszikusok kánonjának (Xudao zangjing) nevezték. A továbbiakban pedig, a kiegészítésekkel együtt gyakran hívták Zhengtong-korszak kánonjának (Zhengtong daozang).

A kánonon kívűl még más gyűjtemények is megőríztek taoista írásokat és szövegeket. Ezen szövegek közül jónéhány nincs benne a jelenlegi taoista kánonban, hanem valamelyik korábbi kánon kiadás szövegének rekonstrukciója. A legkorábbi ilyen gyűjtemény a Taoista kánon lényege (Daozang jiyao), mely 287 szöveget tartalmaz. A szövegek mindegyike a belső alkémiával foglalkozik (neidan). A gyűjtemény első kiadása 173 olyan munkát tartalmazott, melyek benne voltak a Zhengtong daozangban. A XIX. Században kétszer is kibővítették a gyűjteményt, de az ekkor bekerült szövegek már nem találhatók meg a Zhengtong daozangban. Az utolsó újraszerkesztése 1906-ban történt meg, amikor 18 új szöveget adtak hozzá. Egy másik, 23 neidan szöveget tartalmazó gyűjtemény a Taoista kánon folytatása (Daozang xupian). Ezt a Longmen iskola 11. pátriarchája, Min Yide (1758-1836) állította össze, s az ebben összegyűjtött szövegek egyike sem található meg a kánonban. A Ding Fubao (1874-1952) által szerkesztett, A taoista kánon antológiai feljegyzései (Daozangjing hualu) című gyűjteményben található, mintegy 100 szöveg sem található meg a kánonban csakúgy, mint a Xiao Tianshi által összeállított, A taoista kánon antológiája (Daozangjing hua) című 600 művet tartalmazó gyűjtemény legnagyobb része sem. A Taipeiben kiadott Taoista szövegek (Daojiao wenxian) még további kilenc olyan szöveget tartalmaznak, melyek nincsenek kanonizálva. A két legutóbbi gyűjtemény, a Kánonon kívüli taoista könyvek (Zangwai daoshu) és További kánonon kívüli taoista könyvek (Xuzangwai daoshu) gyűjteménye, melyek 1992-ben és 1995-ben kerültek kiadásra. Bár sok bennük lévő könyvet a Daozang jiyaoból szerkesztettek át, de többszáz egyéb gyűjtemény anyagát is megőrizték.

Jegyzetek:

[1] Jelen tanulmány, pusztán csak egy általános összefoglalását célozza meg a taoizmus írásos hagyományának, s azt is csak a taoista kánon létrejöttéig kíséri figyelemmel. A Tang-kortól, majd az Öt dinasztia korától a Ming-korig bővebben: Bokenkamp és Boltz in The Indiana Companion to Traditional Chinese Literature 138-174.

[2] Szobra nagyrészt az oltárral szembe fordulva áll, de egyes templomokban annak háttal, a bejárat felé helyezik el. Tigrismintás fegyverzetben, kis taoista koronával a fején ábrázolják. Arca általában vörös színű, nagy szakállt visel és három szeme van, fülében pedig szőrcsomó. Kezében korbácsot, vagy mágikus kardot tart, egyes variációk szerint vasdorongot. Jellemzője a bal kezével formázott mágikus kéztartás (zhifa), mely a démonok elűzésének eszköze. Ismert olyan ábrázolása is, melyben bal kezében pecsétet, vagy bárdot tart. Stevens 1997: 72.

[3] A népvallás, egy sajátosan eklektikus, sok elemet és kultuszt magába olvasztó tipikusan „kínai” vallásos jelenség.

[4] Stevens 1997: 91.

[5] Fangshu kategóriába sorolják: az orvoslás (yi), jóslás (bu), csillagászat (xing), valamint a formák elemzésének (xiang) könyveit. Bővebben a Fangshuról: Zhonghua daojiao dacidian

[6] A taoista kánonban sokféle jelzőt használnak az egyes szövegek, könyvek megnevezésére. Az egyes szövegek címeiben is jónéhány írásjegy utal arra, hogy milyen szöveggel is van dolgunk. Pl: Jáde lapok (yupian), égi írás (tianshu), kinyílvánított igaz szöveg (zhenwen) stb.

[7] A különféle revelációk útján létrejövő szöveghez hasonló rajzolatokról bővebben: M. De Groot 1983: VI/1295.

[8] Kenneth Dean angol fordítása nyomán. Dean 1993: 48. Bővebben a Durenjingről: Yamada in Taoist Handbook

[9] Reiter 1998: 132.

[10] Bővebben Dean 1993: 48.

[11] Chen Yingning 2000: 124. Bővebben a Huan-Lao hagyományról: Xiong Tieji 2001.

[12] A taoista írásokban kevés hivatkozást találni Zhang Xiura, így egyes kutatók úgy vélik, hogy neve csak elírás és eredetileg Zhang Hengről, Zhang Daoling fiáról van szó. Bokenkamp 1997: 67/17. lábj.

[13] A Wudoumidao és Zhang Jue közötti kapcsolatról: Bokenkamp 1997: 32. A három Zhang mozgalomról uo: 34.

[14] A Xiang’erről bővebben: Bokenkamp 1997: 29.

[15] A Tianshi követő közösségek i.sz. 190-215 között, többnyire a Sichuan-medencétől északra, a Han fővárostól, Changantól 200 kilóméternyire délnyugatra elhelyezkedő zárt völgyben, a Hanzhong-völgyben éltek. Többek között az un. hanzhongi közösség feloszlása a felelős azért, hogy a Tianshi hagyomány egész Kína szerte elterjedt.

[16] A szöveg nem tartalmaz saját létrejöttére utaló szakaszokat. Bokenkamp 1997: 37.

[17] Ez egybevág azokkal az elképzelésekkel, melyek szerint a Laozi az uralkodók számára készült, s a birodalom felett való uralkodás alapelveit fogalmazza meg inkább, mintsem a hétköznapi taoista gyakorlatokat végzők számára készült útmutató.

[18] A Zhangok hierarchiájának szerkezete tükrözi a korabeli Han császári hivatalnoki struktúrát, annak hatására alakult ki. Fontosabb szintjei: az italáldozó (jijiu), a történetíró (zhubu), az parancsnok (ling) és a szellemkatona (guizu). Robinet 1997: 56-57.

[19] Bokenkamp fordítása nyomán.

[20] Angol fordításban: Bokenkamp 1997: 165.

[21] Az Igaz Egység és az Égi Mesterek iskolája ugyanannak a hagyománynak a másik neve. A zheng szó a kiigazít, helyes, igaz értelemben itt arra vonatkozik, hogy az iskola elhatárolódott minden más, nem “tiszta” taoista tanítástól és gyakorlattól, így a népvallások kultuszaitól (minsujiao) és más hagyományoktól, melyek nem tartoztak a Zhangok fennhatósága alá. Ezért az iskolát ebben az értelemben, Ortodoxnak is nevezik. A harmadik név, amit még említenek az Öt mérő rizs iskolája (Wudoumidao), ami arra a gyakorlatra utal, hogy a hívőknek az év bizonyos időszakában öt mérő rizst kellett a Zhangok raktáraiba beszolgáltatniuk a vallásos szolgáltatások fejében. Egyesek szerint (ld: Bokenkamp) a Wudoumi nevet a korabeli történetírók adták az iskolának, sőt a konfuciánus hagyomány gúnyosan Rizslopóknak is nevezte az Égi Mestereket. Ugyanakkor azzal, hogy Bokenkamp, a megkérdőjelezhető személyíségű Zhang Xiuhoz köti a Wudoumidaot, mint egyfajta dél sichuani taoista alapon szerveződő felkelést, nem azonosítja az Égi Mesterek iskoláját teljes egészében a Wudoumidao iskolával, még akkor sem ha egyes források alapján Zhang Xiu a Tianshik egyik magyas szintű papja volt. (lásd: 8. 9. jegyzet)

[22] Bokenkamp alapján. Bokenkamp 1997: 207-208.

[23] Chenyingming 2000: 169.

[24] Az V. századra a Lingbao iskola hagyományának köszönhetően, a taoista panteon átalakult és sok, a buddhizmus hatásáról tanuskodó istenség került a kultuszokba.

[25] A Huangdi yinfu jing jó példa arra, hogy egyes taoista iratoknak mennyire eltérő interpretációi vannak, hiszen a Yinfu jinget sok magyarázója haditechnikai klasszikusnak tartja. Reiter 1998: 207.

[26] Chenyingming 2000: 172.

[27] Több taoista könyv nevében is megtalálható a dunjia szó, így mára már kevéssé beazonosítható, hogy Ge Hong, mely könyvekre utalt a Baopuziben. A dunjiaról bővebben: Zhonghua daojiao dacidian 777.

[28] Zhuzijicheng Baopuzineipian 17. fejezet

[29] Yang Xi a Xu család révén kapcsolatban állt a Ge családdal is. Robinet 1997: 115.old. A Yang, Wei, Xu és Ge családok kapcsolatáról bővebbben: Wong 1997: 48.

[30] Bokenkamp 1997: 275.

[31] CT22 A szövegnek sok névvariánsa van.

[32] Legeza 1985: 127.

[33] Schipper 1985: 127-148. in Gert Naundorf et al., eds., Religion und Philosophie in Ostasien. Festschrift fûr Hans Steininger zum 65.

Felhasznált irodalom

Bokenkamp, Steven R. 1997. Early Daoist Scriptures. London, University of California Press.

Chen Yingning. Daojiao yu yangsheng. [Taoizmus és az életerő táplálása.] Beijing, Huawen chubanshi.

Dean, Kenneth. 1995. Taoist Ritual and Popular Cults of Southeast China. New Jersey, Princeton University Press.

Judith M. Boltz. 1987. A Survey of Taoist Literature. California, Institute of East Asian Studies.

Laszlo, I. Legeza. 1985. Tao of Magic. London, Thames and Hudson.

M. De Groot. 1983. The Religious System of China. Taipei, Southern Materials Centre INC.

Reiter, Florian C. 1998. The Aspirations and Standards of Taoist Priests in the Early T’ang Period. Weisbaden, Harrassowitz Verlag.

Robinet, Isabelle. 1997. Taoism. Califonia, Stanford University Press.

Schipper, Kristofer. 1985. "Taoist Ordination Ranks in the Tunhuang Manuscripts". In Gert Naundorf et al., eds., Religion und Philosophie in Ostasien. Festschrift fûr Hans Steininger zum 65. Geburtstag, 127-148. Würzburg: Königshausen und Neumann.

Schipper, Kristofer. 1993. Taoist Body. Taipei, SMC Publishing Inc.

Stevens, Keith. 1997. Chinese Gods. Hong Kong, Collins & Brown.

Xiong Tieji. 2001. Qinhan Xindaojiao. [Qin- és Han-kori új taoizmus.] Shanghai, Shanghai Renmin chubanshi.

William H. Nienhauser, Jr. 1986. The Indiana Companion to Traditional Chinese Literature. Bloomington, Indiana University Press.

Wong, Eva. 1997. Taoism. London, Shambhala.

Zhonghua daojiao dacidian. [Kínai taoista nagyszótár. ] Beijing, Zhongguo shihui kexue chubanshi, 1995.

Zhuzijicheng. [Filozófusok összegyűjtött művei.] Beijing, Wenhua chubanshi, 1965.

Internetes referenciák

Fabrizio,Pregadio.http://helios.unive.it/~pregadio/daozang.html

Hong Kong Taoist Association. http://www.taoism.org.hk

I. Az égi szív

Lü Dzu (Lü Yen), a mester mondotta: "Az Önmagától-Valót hívjuk Taonak. Taonak nincs neve és nincs alakja. Ő az Örökkévaló Természet, ő az Egyetemes Lélek. Az Örök Természet és az Örök Lélek nem szemlélhető, mert benne lakozik az égi világosságban. Az égi világosság pedig azért nem szemlélhető, mert benne lakozik a két szemmel való térbeli látásban". Ma a vezetőtök leszek, és mindenekelőtt a Nagy Egy aranyvirágának a titkát igyekszem feltárni előttetek, hogy azután megmagyarázzak mindent, egyenként a maga helyén.

A Nagy Egy annak a megjelölése, ami felett már semmi sem áll. Az aranyvirág életre keltésére irányuló varázslatnak a titka abban áll, hogy a cselekvést használjuk fel ahhoz, hogy eljuthassunk általa a nemcselekvéshez. Mert nem szabad mindent átugrani akarni és egyenesen behatolni törekedni a Nagy Egybe. A ránk hagyott alapvető szabály értelmében, tudatosítanunk kell magunkban azt, ami bennünk örökkévaló. Közben pedig ügyelnünk kell arra, hogy ne tévedjünk el mellékutakra.

Az aranyvirág: maga a világosság.

Milyen színe van a világosságnak? Feleletnek jelképül vehetjük az aranyvirágot. Ez az igazi ereje a mindenek felett álló Nagy Egynek. Az a mondás, hogy "A vizek közelében az ólomnak mindenhol egyforma az íze", erre utal.

A világosság körforgásának elérésére irányuló munka teljesen a "hátráló mozgásra" támaszkodik, hogy a tudatosság sűríthető és beljebb vihető legyen, az égi szívbe. Az égi szív a Nap és a Hold között van.

A Sárga Kastélyról szóló könyv mondja: "A lábnyi háznak a hüvelyknyi területén rendezhető az élet". A lábnyi ház az arc. Az arcon a hüvelyknyi terület mi lehetne más, mint az égi szív? A négyzethüvelyknyi terület belsejében rejlik a Dicsőség. A nefritváros bíbor termében lakik a tökéletes ürességnek és minden élőknek istene. Konfucius követői szerint ez az "űrközéppontja", a buddhisták szerint az "élővilág tornáca", a taoisták szerint az "ősök világa", vagy a "sárga kastély", vagy a "sötét szoros", vagy az "előző egek helye". Az égi szív hasonlatos a lakáshoz, amelyben a világosság a ház ura.

Ezért, mihelyt megvalósul a világosság körforgása, az egész testnek minden ereje felsorakozik a ház urának a trónusa előtt, mint amikor egy szent uralkodóhoz, aki megalapozta a fővárosát és megteremtette az alapvető rendet a birodalmában, minden megye elküldi a maga adóját, vagy mint amikor a szolgák és szolgálóleányok maguktól teljesítik uruk parancsait, és mindegyik a maga dolgát végzi, mert az uraság nyugodt és félreérthetetlen.

Ezért nektek csak arra kell törekednetek, hogy megindítsátok a világosság körforgását. Ez a legnagyobb és legcsodálatosabb titok. A világosságot könnyű megmozdítani, megrögzíteni azonban nehéz. De ha már elég hosszú időn át folyamatban van a világosságnak a körforgása, akkor kikristályosodik, és ez a természetes, legbensőbb énje az embernek. Ez a kikristályosodott én-tudat túl van mind a kilenc égen. Ez az az állapot, amelyre nézve a Szív Pecsétjéről szóló könyv azt mondja:

"Hallgatva szállsz a Kikelet elébe".

Az alapvető szabály gyakorlati keresztülvitelének az érdekében nem szükséges más szabály után kutatnotok, hanem egyszerűen összpontosítsátok rá a gondolataitokat Leng Yen könyve mondja: "A gondolatok összpontosítása révén repülni lehet, és az ember az Égben születik meg". Az Ég nem a széles kék égboltozat, hanem az a hely, ahol a teremtő házában a testiség mivolta nemződik. Ha elég sokáig folytatjátok, akkor az anyagjellegű testen felül egészen természetesen előáll egy másik test, a legbensőbb énnek a teste is.

Az aranyvirág az életelixír (a bölcsek köve). A Lélek Öntudatának minden megmozdulása a szívtől függ. Van erre egy titkos varázslat, ami bár egészen határozott és pontos, mégis annyira elfolyó, hogy a legnagyobb fokú intelligenciát és tiszta értelmet, és a legnagyobb fokú elmélyedési készséget és nyugodtságot kívánja meg az embertől. Mert azok, akikben nincs meg ez a legnagyobb fokú intelligencia és megérteni tudás, nem találják meg a módszer alkalmazásának az útját, azok az emberek pedig, akikből hiányzik a legnagyobb fokú belemerülési készség és nyugodtság, nem tudják megtartani.

II. Az énségi-szikra és a tudatos-én

Lü Dzu, a mester mondotta: "Az éghez és a földhöz viszonyítva az ember csak olyan, mint az egy napig élő legyecske. A nagy Taohoz képest azonban az ég és a föld is csak légbuborék és árnyék mindössze. Csak az egyéni lélek és az Örökkévaló Természet áll az idő és a tér fölött".

A csírában rejlő erő éppúgy alá van vetve a múlandóságnak, mint az ég és a föld, az énségi-szikra azonban túl van a poláris különbségek tartományán. Itt van az a hely, ahonnan az égboltnak és a földnek a léte származik. Azok a tanítványok, akik az énségi-szikrát tudatosítani tudják magukban, a világosság és a sötétség poláris ellentétei fölé emelkednek, és nem tartózkodnak többé a három világban. Erre azonban csak az lehet képes, aki látta az Örökkévaló Természetet a maga őseredeti arculatában.

Amikor az ember kilép az anya testéből, az énségi-szikra a négyzethüvelyknyi területen lakozik, a két szem között, a tudatos-én azonban lent lakik a szívben. Ennek az alsó, húsból való szívnek az alakja olyan, mint egy nagy körtéé, fedezi a tüdő, támogatja a máj, és szolgálják a belek. Ez a szív függő viszonyban van a külvilággal. Ha csak egy napon át nem eszünk semmit, a szív már nagyon rosszul érzi magát Ha valami ijesztőt hallunk, dobogni kezd, ha bosszúság éri az embert, akadozik, ha szemtől-szembe áll az ember a halál tényével, a szívet szomorúság fogja el, ha pedig valami szépet látunk, a szív elvakul a szépség láttára. Ámde az égi szív a fejben, az mikor mozdult volna meg, csak a legcsekélyebb mértékben is? Azt kérdezed, hogy az égi szív nem tud megmozdulni? Akkor így felelek: Hogyan mozdulhatna meg az öntudat lényege a négyzethüvelyknyi területen? Ha valóban megmozdul mégis, az nem jó. Mert általában, amikor az emberek meghalnak, akkor mozdul, ez azonban nem jó. A legjobb persze az, ha a világosság már öntudatos testté sűrűsödött össze az emberben, és ha életerejével lassanként áthatja az ösztönöket és a megmozdulásokat Ez azonban olyan titok, amelyről évezredek óta nem beszéltek.

Az alsószív úgy viselkedik, úgy mozog, mint egy erős és hatalmas hadvezér, aki saját kezébe ragadta az államügyek vezetését, és aki semmibe sem veszi az égi uralkodót, annak gyengesége folytán. Ha azonban sikerül megerősíteni az ősi kastélyt, és megóvni azt, akkor olyan a helyzet, mint amikor egy erős és bölcs uralkodó ül a birodalom trónján. A két szem körforgásba hozza a világosságot, mint két minisztere a jobb és bal oldalnak, akik minden erejükkel az uralkodót támogatják. Ha a központban ily módon rend van az uralkodás kérdése tekintetében, akkor az összes zendülő megfordul, és azontúl úgy tartja lándzsáját, hogy az uralkodásból fakadó parancsnak engedelmeskedjen.

Az életelixír megvalósításához vezető úton a három legfontosabb varázskellék: a csíra-víz, a lélek-tűz és a gondolat-föld - ez a három. Mi a csíra-víz? Az előző világnak egyetlen, valóságos ereje. A lélek-tűz, az éppen maga a világosság. A gondolatok talaja pedig valójában az égi szív, a középen levő hajlékban. A lélek tüzet a hatás elérése végett vesszük igénybe, a gondolatok talaját mint a dolgok alapvető szubsztanciáját, a csíra-vizet pedig mint alapul szolgáló meghajtást, lendületet. Általánosságban, az emberek a gondolataikkal hozzák létre a testüket. A test nem csak a hét lábnyi nagyságú külső testből áll. A testben van a láya. A láya az öntudat függvénye, mint az öntudat hatására létrejött valóság. A tudatosság a láya függvénye, minthogy annak révén áll elő. A láya jin jellegű, a tudat szubsztanciája. Amíg az effajta tudatosság nem szenved megszakítást, addig nemzedékről-nemzedékre újra megterem, és a láya alaki változatai, valamint a dolgok velejének tovavándorlása sohasem szűnik meg létben.

E mellett azonban ott van a rádzsa, amelyben az öntudat rejtőzik. A rádzsa nappal a szemekben lakik, éjszaka a májban üt tanyát. Ha a szemekben lakik, akkor lát:, ha a májban tanyázik, akkor álmodik. Az álmok az öntudat vándorlásai, mind a kilenc égen és mind a kilenc földön át. Aki azonban az ébrenlét folyamán is sötétségben merül el, mert a test valóságához láncoltan él, az a láya rabja. Ezért van szükség a világosság körforgása által a rádzsa koncentrációjára, és ezáltal az öntudat megőrzésére, hogy így a láya alárendelt szerepre vettessék vissza, a tudatosság pedig feljebb vihető legyen. A régi mestereknek a módszere, hogy ki tudjunk emelkedni a térbeli világból, abban áll, hogy a sötétség salakjaival szennyezett fémet tökéletesen összeolvasztván, ki tudjuk választani belőle a tiszta nemes fémet, a teremtő valóságot. Nem egyéb ez, mint a láya háttérbeszorítása és csökkentése, és egyúttal a rádzsa kibontakoztatása, teljessé tevése. A világosság körforgásba hozása pedig a varázseszköz arra, hogy csökkenjen a sötétség, és hogy lehetővé váljék a láyán való uralkodás. Még akkor is, ha munkánk nem közvetlenül a teremtő öntudat visszavezetésére irányul, hanem csupán a világosság körforgásba hozásának varázseszközére korlátozódik, ne feledjük, hogy a világosság éppen maga a teremtő öntudat. Körforgásba hozása révén megvalósul a teremtőhöz való visszatérés. Ha ezt a módszert követjük, akkor a csíra-víz önként és bőségesen a rendelkezésünkre áll, a lélek tüze kigyullad, a gondolatok talaja pedig megszilárdul és kikristályosodik. A szent magzatot így ki lehet hordani. A szkarabeusz hengergeti a galacsinját, és a galacsinban előáll az élet, az ő lelki koncentrációjára irányuló osztatlan munkájának hatása folytán. Ha pedig még a szemétben is létrejöhet egy embrió, amely elhagyja burkait, éppen az égi szívünk lakhelye, amelyre a szemléletünket koncentráljuk, ne tudna egy testet létrehozni?

Az egyeden hatóképes igaz Valóság, amikor alásüllyed a teremtés folyamán, rádzsára és láyára tagozódik. A rádzsa az égi szívben marad, a világosság (jang) természetével bír; ő a könnyűnek és a tisztának az ereje. A rádzsa az, amit a Nagy Úrtól kapunk, az egyetlen, ami nem nyert más alakot, mint amilyennel az őskezdet idején bírt. A láyának olyan a természete, mint a sötétségnek. A nehéznek és a homályosnak az ereje ez, bezárva a testnek a húsból való szívébe. A rádzsa szereti az életet. A láya a hálált keresi. Minden érzéki élvezet és indulathullámzás a láya hatására áll elő. Ez a tudatos tudat, amely a halál után vérrel táplálkozik, az élet folyamán azonban örökös bajban és nélkülözésben szenved. A sötét a sötéthez tér meg, és a dolgok a maguk módján vonzódnak hozzá. Ámde a tanítvány ért ahhoz, hogy a sötét láyát olyan tökéletesen átszűrje, amíg tiszta világossággá nem változik át.

III. A világosság körforgása és a középpont megőrzése

Lü Dzu, a mester mondotta: "Mióta ismeretes a világosság körforgása kifejezés? Ez a kifejezés a Forma Kezdetének Igaz Emberétől származik".

Ha a világosságot körforgásba hozzuk, akkor az égnek és a földnek, a világosságnak és a sötétségnek minden ereje kikristályosodik. Ez az, amit csírakeltő gondolkodásnak mondunk, vagy az erő megtisztításának nevezünk. Amikor megkezdjük ennek a varázslatnak az alkalmazását, akkor úgy van, mintha a létezőben volna valami nem létező, idővel azonban, ha a munkánk már befejezést nyert és egy másik test van a földi test fölött, akkor úgy van, mintha a nem létezőben volna a valóban létező. Száz napnak a koncentrált munkája után válik csak először igazivá a világosság csupán, hanem valójában a teremtő alakító erőknek a tényleges körforgása. Nem a képzeletműködés múló játéka áll előttünk ebben a körforgásban, hanem minden idők örök körforgásának a kimerítése és megszüntetése, vagyis az újraszületésé. Ezért jelent egy lélegzési szünet egy esztendőt az emberi időszámítás szerint, és száz esztendőt az újraszületések hosszú éjszakáján.

Valahányszor megadja egy fogamzás az ember személyiségének a színezetét, az ember a körülményeknek megfelelően megszületik a külső világban, és késő vénségéig egyetlen egyszer sem tekint hátra többé. A világosságnak az ereje kimerül és elfolyik ily módon, és ez viszi tovább az embert a kilencszeres sötétség világába, az újraszületések folyamán. Leng Yen könyvében olvashatjuk: "A gondolatok összpontosítása révén az ember repülni képes, a vágyak összpontosítása azonban a bukáshoz vezet". Ha a tanítvány többet foglalkozik a vágyaival, mint a gondolataival, akkor a süllyedés ösvényére lépett. Csak a befelé fordulás és a nyugalom által érhető el az igaz megismerés - ezért van szükség a hátráló mozgás módszerére.

A Titkos Kinyilatkoztatások Könyvében áll: "A rabságból való kiváltás lehetőségét a szem őrzi magában". A Sárga Uralkodó Egyszerű Kérdéseiben pedig: "Az emberi test csirától a virágzásig tartó pályafutásának fent, az űrben kell összpontosulnia". Ez a mondottakra vonatkozik. Ebben a mondatban foglaltatik benne az Örökkévalóval való egyesülésnek és a világ legyőzésének a titka. Ez a célja minden igaz vallásnak. A világosság nem csak a testben van, és nem csupán a testen kívül. Hegyeket és folyókat, és magát a nagy Földet is, a Nap és a Hold világítja meg - ez is ugyanaz a világosság. Nem csak a testben van meg tehát. A megértés és az összefüggések tiszta felismerése, az igaz megismerés és a megvilágosodás, és minden megmozdulás sem egyéb valójában, mint ugyanaz a világosság. Ennélfogva nem csak a testen kívül van. Az ég és a föld világosságának a kibontakozása betölti a határtalan teret. Ámde egyetlen emberi test világosságának a kibontakozása is szintúgy áthalad az égen és beborítja a földet. Ezért, mihelyt már körforgásban van a világosság, ezzel egyidejűleg az ég és a föld, a hegyek és a folyók is mind körforgásban vannak. Az emberi test csirájának a virágba fakadását fent a szemben összpontosítani, a nagy kulcs, amely megnyitja az emberi testnek a börtönét. Gyermekeim, gondoljátok meg ezt! Ha egyik napon nem gyakoroljátok a befelé fordulást, akkor ez a világosság kifelé áramlik, ki tudja, hová. De ha naponta csak egy negyedórát szenteltek is a befelé fordulásnak, akkor ezáltal határtalan időt és ugyancsak határtalan sok születést egyenlíthettek ki. Minden módszer a nyugalomba torkollik. Értelemmel nem lehet felmérni ennek a csodálatos varázseszköznek az értékét.

Ámde amikor átadjuk magunkat a munkának, akkor a nyilvánvalóból a mélybe, a durvából a finomba kell behatolnunk. Minden azon múlik, hogy ne legyen benne megszakítás. A munka kezdete és vége egy kell, hogy legyen. Közben persze vannak hűvösebb és hevesebb periódusok, ez magától értetődik. Ámde a célnak annak kell lennie, hogy az égbolt távlatát és a tenger mélységét elérjük, hogy minden módszernek az alkalmazását könnyűnek és magától értetődőnek találjuk, mert csak akkor tartjuk a kezünkben.

Valamennyi jógi úgy hagyta hátra tanításában a többinek, hogy szemlélődő befelé fordulás nélkül semmit sem lehet elemi. Amikor Kung Ce azt mondja, hogy "a megismeréssel célhoz érni", Szákya (Buddha) azt, hogy "a szívnek a szemlélete", vagy Lao Ce azt, hogy "belső szemlélődés", úgy ez mind ugyanarra vonatkozik, mind ugyanaz.

A szemlélődő befelé fordulásról mindenki beszélhet, senki sem tudja azonban gyakorolni és megvalósítani, ha nem tudja, hogy ez a kifejezés mit jelent. Amit a szemlélődő befelé fordulással befelé kell fordítani, az a tudatos szív, amelynek arra a pontra kell irányulnia, ahol a formaképzés szelleme még nem lépett a megnyilvánulás terére. A hat láb magas testünkön belül, a testünknek ama alakja felé kell törekednünk, amilyen az az ég és a föld teremtése előtt volt. Amikor manapság az emberek csak egy- két órát fordítanak arra, hogy megpróbálkozzanak a meditációval, és ezalatt is csak a saját énjüket szemlélik, és ezt nevezik szemlélődő befelé fordulásnak - hogyan fakadjon ebből valami érdemleges eredmény?

A buddhizmusnak és a taoizmusnak az alapítója egyképpen azt tanította, hogy az embernek az orra hegyét kell néznie. Ezen persze nem azt értették, hogy a gondolatoknak az orrheggyel kell foglalkozniuk, azon megtapadva. De azt sem értették alatta, hogy mialatt a szemek az orrhegyre tekintenek, a gondolatoknak a Sárga Középpontra kell összpontosítva lenniök. Ahová a szem tekint, oda irányul a szív is. Hogyan irányulhat tehát egyidejűleg kétfelé a szemlélet, egyrészt fel a Sárga Középpont felé, másrészt lefelé, az orrhegyre? Vagy pedig felváltva, hol fel, hol lefelé kell irányulnia? Ilyen kérdéseket feltenni annyit jelent, mint összetéveszteni az ujjat, amely a Holdra mutat, magával a Holddal.

Mit értettek tehát ezen a kifejezésen valóban? Az 'orrhegy' szót nagyon ügyesen választották meg. Az orr kell, hogy zsinórmértékül szolgáljon a szemeknek. Ha nem az orrhoz igazodunk, akkor vagy túlságosan kinyitjuk a szemünket és a távolba nézünk, úgyhogy az orrot nem is látjuk közben, vagy pedig annyira lecsukódik a szemünk, hogy megint csak nem látjuk az orrot. De ha túlságosan kinyitjuk a szemünket, akkor elkövetjük azt a hibát, hogy kifelé tekintünk, ami által könnyen szétszórttá válik a szemléletünk. Ha pedig túlságosan behunyjuk a szemünket, akkor abba a hibába esünk, hogy a szemléletünk befelé siklik, miáltal könnyen az álmokba süllyedünk. Csakis akkor, ha a szemhéjunkat a
megfelelő mértékben bocsátjuk alá, látjuk jól az orrhegyet. Ezért vesszük az orrhegyet zsinórmértékül. Mindössze arra kell törekednünk, hogy a szemhéjat a kellő mértékben engedjük alá, és hagyjuk, hogy a világosság magától beáradjon, anélkül, hogy azon igyekeznénk, hogy a világosságot magunkból összpontosítottan befelé akarjuk sugározni. Az orrhegy nézése csak a belső összpontosítás kezdetén szolgál arra, hogy a szemeket a megfelelő látási irányba állítsuk be a meghatározott zsinórmérték szerint - a továbbiak során már nincs fontossága. Olyan ez, mint amikor egy kőműves kitűzi a zsinórmértéket. Mihelyt elhelyezte, a munkájával már csak ahhoz igazodik, anélkül azonban, hogy folytonosan arra fordítana gondot, hogy a zsinórmértéken tartsa a szemét.

A rögzített szemlélődő befelé fordulás a buddhizmusban ismertetett módszer, amelyet a legkevésbé sem tekintettek titoknak.

Az ember figyelje mindkét szemmel az orra hegyét, üljön egyenesen és kényelmesen, és szívét függessze a hajlandóságok közötti középpontra. A taoizmus ezt a pontot a Sárga Középpontnak nevezi, a buddhizmus pedig a szimbólumok közötti középpontnak. Mindkettő ugyanegyet jelent. De nem jelenti szükségképpen a fejnek a közepét. Mindössze arról van szó, hogy a gondolkodást arra a pontra kell vinni, amely pontosan a két szem közötti középpontban van. Akkor jó. A világosság rendkívül mozgékony valami. Ha a gondolkodást a két szem között levő középpontra függesztjük, akkor a világosság önmagától befelé áramlik. Nem szükséges a figyelmet különösképpen a központban levő Kastélyra irányítani. Ez a néhány szó foglalja magában a legfontosabbakat.

A "hajlandóságok közötti középpont" nagyon finom meghatározás. A középpont mindenütt jelenvaló, és mindent benne foglal önmagában, olyan értelemben, hogy az egész teremtési folyamatnak a kiváltása belőle ered. A hajlandóság pedig valamely bejárat nyílása, kapuja. A hajlandóság úgy értelmezendő, hogy ha a benne rejlő emlék felmerül, akkor a hajlandóság a benne rejlő szimbólum értelmében, mint ösztönzés, valaminek a kezdetét, megkezdését, magát a Kezdetet jelenti - ámde a folytatást, a továbbiakat nem vonja maga után a kérlelhetetlen szükségszerűség erejével. A 'középpont' és a 'hajlandóság' kifejezések jelentése szinte megfoghatatlanul elvont és finom. A megrögzített szemlélődő befelé fordulás nem nélkülözhető, ha a megvilágosodásnak a megszilárdulását akarjuk elérni, mert éneikül az nem valósítható meg. De nem szabad mereven ülve tétlenül maradni, amikor világi gondolatok merülnek fel közben, hanem ki kell nyomozni, meg kell vizsgálni, hogy hol van a felmerült gondolat, hol támadt, és hol szűnik meg. Tovább folytatott gondolkodással azonban nem jutunk a gondolatok sorának a végéhez. Meg kell elégednünk azzal, hogy lássuk, hol keletkezett az illető gondolat, de nem szabad követnünk a keletkezési pontján túl, visszafelé sem, hogy oda hogyan jutott, mert a szívet megtalálni, vagyis az elmével az elmét megismerni, a tudattal a tudat lényegét megvilágítani nem lehetséges. A tanítás folyamán, együttesen, a szív állapotait akarjuk nyugalomba hozni, ebben áll a helyesen megrögzített szemlélődő befelé fordulás. Ami eltér ettől, az hamis kontempláció. Az utóbbi semmiféle célhoz nem vezet. Ha pedig a gondolatok áradata később is folytonosan tovább hömpölyög, akkor abbahagyjuk és nem folytatjuk a belső szemlélődést. Akkor a szemlélődő befelé fordulást a megrögzítésnél kezdjük el újra. Ebben áll a megvilágosodás megszilárdításának a kettős művelete. Ezt nevezzük a világosság körforgásának. A körforgásba hozás a megrögzítés. A világosság a befelé forduló szemlélődés. Megrögzítés befelé forduló szemlélődés nélkül - körforgás világosság nélkül. Befelé forduló szemlélődés megrögzítés nélkül - világosság körforgás nélkül.

Jegyezzétek ezt meg magatoknak!

IV. A világosság körforgása és a lélegzés szabályozása

Lü Dzu, a mester mondotta: "Az elhatározást teljes szívvel kell végrehajtanunk, anélkül, hogy eredményt várnánk tőle - akkor önként válik eredményessé". A gyakorlati tanulás első időszakában főleg két hibával kell megküzdenünk, mégpedig a tehetetlenség és a szétszórtság hibájával. Ámde ezen lehet segíteni: nem szabad szívünket túlságosan beleadnunk a lélegzésbe. A lélegzés a szívből fakad. Ami a szívből felszínre tör, az a lélegzet. Mihelyt megmozdul a szív, erőre kap a lélegzés. A lélegzésben rejlő erő valójában nem egyéb, mint átalakult szívműködés. Ha gondolataink nagyon gyorsan követik egymást, akkor könnyen támadnak fantázia szülte elképzeléseink, ezeket pedig mindig egy-egy lélegzetvétel kíséri, mert ez a belső és külső lélegzés úgy függ össze egymással, mint a hang és a visszhang. Naponta számtalan lélegzetvételt teszünk, és így számtalan elképzelésünk is sorakozik egymás után. És úgy illan el közben a szemléletünk tisztasága, mint ahogy a fa kiszárad és ahogyan hamuvá válik a parázs.

Ne legyenek tehát gondolataink? Hiszen nem lehet gondolatok nélkül élni. Ne lélegezzünk? Lélegzés nélkül sem lehet élni. A helyes megoldás az, ha a betegséget gyógyszerként használjuk fel. Miután a szív és a lélegzés szorosan összefügg egymással, ezért a világosság körforgásba hozását egyesítenünk kell a lélegzés szabályozásával. Ehhez elsősorban a fülnek a világosságára van szükség. A szemnek a világossága a Nap és a Hold egyesített világossága a külső világban. A fülnek a világossága: a Napnak és a Holdnak az egyesült csírája az elme belsejében. A csíra nem más, mint a világosság kikristályosodott formája. Mindkettőnek ugyanaz az eredete, és csak névben különböznek egymástól. Ezért a dolgokban rejlő értelem, a fül, és a dolgok értelmes volta, a szem: együttesen egy és ugyanaz a működésben lévő világosság.

A gyakorláshoz való elhelyezkedésnél, a szemhéjaknak a megfelelő lebocsátásával, a szemet használjuk fel a zsinórmérték kitűzéséhez, majd elzárjuk lefelé az érdeklődés útját Ha azonban ez nem akar sikerülni, akkor a szívet arra állítjuk rá, hogy a lélegzést hallgassa, figyelje. A ki- és belélegzést nem szabad a füllel meghallani tudni. Amit hallanunk kell, az éppen az, hogy a lélegzésnek nincsen hangja. Mihelyt hangot ad, a lélegzés már durva és felületen járó, és nem hatol ki a szabadba. Akkor a szívet egészen könnyűvé és jelentéktelenné kell tenni. Minél inkább elhagyjuk, annál jelentéktelenebbé válik, és minél jelentéktelenebb, annál nyugodtabb lesz. Egyszer majd úgy elhalkul, hogy megszűnik lenni. Akkor a lélegzés mivolta felismerhetővé válik, és tudatos lesz a szív alkata is. Ha a szív tiszta, akkor a lélegzés is finom:, mert a szív minden megmozdulása lélegzést indít. Ha a lélegzés finom, akkor a szív tiszta:, mert a lélegzésben rejlő erő visszahat a szívre. Ahhoz, hogy a szívet megrögzíthessük, elsősorban a lélegzés erejét kell szabályoznunk. A szívre nem lehet közvetlenül hatni. Ezért a lélegzésnél fogjuk meg a dolgot, és ez az, amit az összefogott lélegzési erő megőrzésének nevezünk. Gyermekeim, nem értitek a mozgás lényegét? A mozgást külső eszközök révén lehet létrehozni. A megmozdítani tudás csak egy más neve a megfékezni tudásnak, amit együttesen a dolgok felett való uralkodásnak nevezünk, így egyszerűen azzal, hogy futunk, a szívet hevesebb mozgásra tudjuk bírni. Vajon a nyugalom összefogásával nem lehet lecsendesítenünk a szív hullámzását? A nagy jógik, akik felismerték, hogy a szív és a lélegzés ereje egymást kölcsönösen befolyásolják, egy megkönnyíteti módszert eszeltek ki az utókor számára, hogy segítségünkre legyenek vele.

Az Elixír Könyvében áll: "A tyúk ki tudja költeni a tojásait, mert a szíve mindig odahallgatva figyel". Ez egy igen fontos varázsmondás. A tény, hogy a tyúk ki tudja költeni a tojást, a hő erejének a hatásán alapszik. A hőhatás azonban csak a külső burkot tudja átmelegíteni, a belső" részbe behatolni nem tud. Ezért a tyúk, a szívével, befelé vezeti ezt az erőt. Ezt a hallás segítségével teszi. Ebbe összpontosítja egész szívét. Ha a szív behatol, behatol az erő, a fióka pedig életre kel, mert eléri a hő ereje. Ezért a tyúknak, még ha el is hagyja olykor a tojásait, mindig készséges füllel kell odahallgatva figyelnie a születendőre, akkor a tudatosság összefogása nem szenved megszakítást. Ha pedig a tudatosság összefogása minden megszakítástól mentes marad, akkor a hő erejének hatása sem szenved megszakítást, nappal éppúgy nem, mint az éjszaka folyamán sem, és így az örökkévalónak életre kel a tudatossága. Az énségi-szikra ébredése akkor következhetik be, ha a szív már előbb meghalt. Ha az ember el tudja érni, hogy meghaljon a szíve, akkor az énségi-szikrába megy át az élet. A szív megölése azonban nem jelenti a kiszikkasztását vagy elfonnyasztását a szívnek, hanem annyit jelent, hogy a szív osztatlanul és rögzítetten egy lett.

Buddha mondotta: "Ha szívedet egyetlen pontra rögzíted, akkor számodra semmi sem lehetetlen". A szív könnyen elfut, ezért a lélegzés erejével kell rögzíteni. A lélegzés ereje könnyen durvává válik, ezért a szívvel kell megfinomítani. Ha így járunk el, lehetséges vajon, hogy a szív nem rögzítődik meg?

A tehetetlenség és a szétszórtság hibája ellen nyugodt munkával kell küzdenünk, amelyet naponta megszakítás nélkül végzünk. Akkor teljes bizonyossággal bekövetkezik a siker. Amikor nem ülünk a belső szemlélődés helyzetébe, gyakran szétszórttá válik a figyelmünk, anélkül, hogy észrevennők a szétszórtságát. Magának a szétszórtságnak a tudatosítása az az eszköz, amellyel a szétszórtságot ki tudjuk küszöbölni. A tehetetlenség, amelyről nem tudunk, és a tudatosított tehetetlenség ezer mérföldre vannak egymástól. A nem tudatos tehetetlenség valóban tehetetlenség, a tudatosított tehetetlenség azonban már nem teljesen az, mert valamilyen világosság már beléhatol. A szétszórtságnak az az oka, hogy az érdeklődés szertekalandozik, a tehetetlenségnek pedig, hogy a szív még nem tisztul meg. A szétszórtságon sokkal könnyebb segíteni, mint a tehetetlenségen. Olyan ez, mint valamely betegség esetén: mert ha fájdalmat vagy viszketést érzünk, találhatunk arra orvosságot:, a tehetetlenség azonban egy olyan betegséghez hasonlít, amely teljes érzéketlenséggel jár. A szétszórtságot össze lehet fogni, a zavarodottságot rendezni lehet, ámde a tehetetlenség és a belefeledkezés tompa és sötét dolog. A szétszórtságról és a zavarodottságról legalább annyit tudunk, hogy hol áll fenn, a tehetetlenség és a belefeledkezés állapotában azonban egyedül a láya működik. A szétszórtság állapotában a rádzsának még aktív szerepe lehet, a tehetetlenség állapotában azonban egyedül a sötétség uralkodik. Ha a belső szemlélődés folyamán elálmosodunk, ez a tehetetlenségnek a hatására következik be. A tehetetlenséget csakis a lélegzés segítségével tudjuk kiküszöbölni. Mert bár az orron és a szájon át be- és kiáramló lélegzetvétel nem az igazi lélegzés, mégis kapcsolatban áll vele az igazi lélegzésnek a ki- és beáramlása.

A belső szemlélődéshez való elhelyezkedés folyamán ezért nyugodtan kell tartani a szívet, és összefogva az erőt. Hogyan lehet a szívet megnyugtatni? A lélegzés által. A lélegzésnek a ki- és beáramlásáról csakis a szívnek szabad tudnia, azt nem szabad hallani füllel. Ha nem lehet hallani, a lélegzés finom, ha pedig finom, akkor tiszta. Ha hallani lehet, akkor a lélegzés durva, ha durva, akkor zavaros, ha pedig fel van kavarva, akkor bekövetkezik a belefeledkezés és a tehetetlenség állapota, azzal a hajlammal együtt, hogy elaludjunk. Mindez magától értetődik.

Ámde a szívvel a lélegzés közben helyesen bánni tudni, ezt külön meg kell tanulnunk. Bánni kell vele, anélkül, hogy használnék. A hallásra csak egészen gyöngén szabad rábocsátanunk a világosságot. Ennek a mondatnak rejtett értelme van. Mert mit jelent a világosság rábocsátása? A szem világosságának az önálló rávetődését. A szem csak befelé tekint, és nem kifelé. Anélkül, hogy kifelé tekintenénk, világosságot tapasztalni annyit jelent, mint befelé tekinteni, ámbár itt nincs és nem lehet szó tényleges befelé tekintésről. Mit jelent hallani? A fül világosságának az önálló rávetődését valamire. A fül csak befelé hall, anélkül, hogy kifelé hallana. Anélkül, hogy kifelé hallgatnánk, világosságot tapasztalni annyit jelent, mint befelé hallgatni, ámbár itt nincs szó a tényleges befelé való hallgatásról. Ennél a hallgatásnál csak azt lehet hallani, hogy semmiféle hang sincs jelen, ennél a látásnál csak azt lehet látni, hogy nincs semmi sem, amit látni lehetne. A szem, amikor nem tekint kifelé, és a fül, amikor nem hallgat kifelé, bezáródik, és hajlamos arra, hogy befelé csússzék. A szem és a fül csakis akkor nem lép ki a külvilágba és csakis akkor nem csúszik befelé, amikor befelé tekintünk és befelé hallgatunk. Ilyen módon küszöbölhetjük ki a tehetetlenséget és a belefeledkezést. Ez az, amire azt mondjuk, hogy a Nap és a Hold csírájának és világosságának az egybekapcsolása.

Ha a tehetetlenség hatására elálmosodunk, keljünk fel, és járjunk ide-oda. Ha kitisztult a tudat, üljünk vissza, és folytassuk a belső szemlélődést. Ha reggel van rá időnk, úgy egy tömjénfüstölő elégésének az idejéig végezzük a befelé fordulást, ez a legjobb megoldás. Délután már zavarnak az emberi foglalatosságok, és ezért könnyen beleesünk a tehetetlenségbe. De nem muszáj egy tömjénfüstölőhöz igazodnunk. Csak félre kell tennünk minden bonyodalmat és gondot, és egy ideig egészen csöndesen kell ülnünk. Idővel el lehet érni, hogy ne zuhanjunk bele a tehetetlenségbe, és hogy ne aludjunk el.

V. Eltévelyedések a világosság körforgása közben

Lü Dzu, a mester mondotta: "Munkátok lassan összefogott lesz és érett, ámde mielőtt elérhetitek azt az állapotot, amikor az ember mint egy kiszáradt fa hl a kőszikla előtt, még sok lehetősége áll fenn az eltévelyedésnek, amire figyelmeztetni akarlak benneteket".

Ezeket az állapotokat akkor ismerjük fel csupán, amikor átéléseink révén találkozunk velük. Fel fogom sorolni őket. Az én tanításom abban különbözik a buddhisztikus jógairányzattól, hogy annak az útnak, amelyre én vezetlek benneteket, lépésről lépésre megvannak a maga bizonyító erejű ismertetőjelei. Először az eltévelyedésekről beszélek, és csak azután szólok majd a bizonyítékul szolgáló jelekről.

Mielőtt hozzáfogunk, hogy végrehajtsuk az elhatározásunkat, gondoskodnunk kell arról, hogy minden kényelmesen csöndes magatartás közben legyen végrehajtható. A szívet nem szabad túlságosan igénybe venni. Ügyelnünk kell arra, hogy az erő teljesen önműködően, mindig megfeleljen a szív állapotának, és viszont. Csakis így érhetjük el a nyugalmi állapotot. A nyugalmi állapot idejére gondoskodnunk kell a megfelelő körülményekről és a helyesen megválasztott helyről. Nem szabad leülnünk a szemlélődő befelé forduláshoz a célunkat nem szolgáló foglalatosságok közben. Mint mondják, nem szabad közben üres dolgokat az eszünkben tartani. Minden kapcsolatot féke kell tennünk, egészen szabadnak és önállónak kell lennünk közben. De a gondolatainkat a befelé fordulás helyes keresztülvitelére sem szabad irányítanunk ilyenkor. Mert ha az igyekezetünk túlságosan nagy, akkor beállhat ez a veszély. Nem mondom azt, hogy a legkevésbé sem kell igyekeznünk, és hogy ne fordítsunk a munkára semmi gondot, de a helyes magatartás a két véglet között van középen: ha szándékosan elérjük a szándéktalanságot, akkor helyesen ragadtuk meg a dolgot. Teljesen szabadon és minden megzavartság nélkül járjunk el, magára az önállóságra támaszkodva.

Aztán nem szabad beleesnünk a bennünket behálózni akaró világba. A behálózó világ ott van, ahol a sötét démonok öt fajtája űzi a maga játékait, így például, ha a figyelem megrögzítése után főként a száraz fa és a kihunyt hamu szimbólumai merülnek fel a gondolatainkban, és csak kevés gondolatunk rejti magában a nagy földnek a derűs tavaszát. Ilyen módon a sötétség világába süllyedünk alá. Az erő itt hideg, a lélegzés nehéz, és a hideg és a halódó dolgok képei merülnek fel egymás után. Ha sokáig megmaradunk benne, akkor a növények és a kövek birodalmába jutunk.

De nem szabad, hogy megejtsen a megszámlálhatatlanul sok csábítás sem. Mert ez történik, ha a nyugalmi állapot kezdetén, váratlanul és egyre-másra a legkülönbözőbb kapcsolatok merülnek fel folytonosan. Szeretnénk áttömi őket, és ebben mintegy megkönnyebbülést találunk. Ez pedig annyit jelent, hogy az úrból szolga lett. Ha sokáig megmaradunk ennél az állapotnál, akkor a káprázatok megkívánásának a világába kerülünk.

A legjobb esetben a mennyországba jutunk, a legrosszabb esetben a rókaszellemek közé. Egy ilyen róka-szellem képes arra, hogy nevezetes magaslatokon járjon, hogy a szelet és a holdfényt, a virágokat és a gyümölcsöket élvezze, hogy korallfákban és drágakőfüvekben lelje örömét. De ha így tett három vagy ötszáz éven át, vagy legfeljebb néhány ezer éven át, akkor odavan a jutalma a tetteinek, és a nyugtalanság világában születik újra.

Ezek mind eltévelyedések. Ha pedig már magunk is ismerjük ezeket a téves irányokat, akkor kutathatunk a bizonyító erejű ismertetőjelek után.

VI. Bizonyító erejű élmények A világosság körforgása közben

Lü Dzu, a mester mondotta: "Sokféle bizonyító erejű élmény lehetséges. Nem szabad szerény igényűnek lennünk, hanem fel kell emelkednünk odáig, hogy az legyen a meggyőződésünk, hogy minden élőlényt meg kell váltanunk. Nem szabad felületesnek és hanyagszívűnek lennünk, hanem arra kell törekednünk, hogy a szavakat tettekkel bizonyítsuk be".

Ha a nyugalmi állapotot, tartósan és folytonosan, a tiszta derű hatja át, mint amilyet érez magában az ember, amikor kissé mámoros, vagy egy jóleső" fürdő után, akkor ez annak a jele, hogy a világosság princípiuma (jang) az egész testben harmóniában van. Ekkor kezd az aranyvirág bimbóvá fakadni. Ha azután minden nyílás csöndes, és az ezüst Hold az ég közepén áll, és amikor az embernek az az érzése, hogy az egész föld csupa világosság és derű, akkor ez annak a jele, hogy a szívnek a teste világra jön. Annak a jele, hogy az aranyvirág nyílik.

Később az egész test oly szilárdnak és erősnek érzi magát, hogy nem fél sem fagytól, sem vihartól. Ha afféle dolgokkal találkozom, amelyeket más emberek nem találnak örvendetesnek, azok a legbensőbb énem derűjét sem zavarhatják meg. Sárga arany tölti be a házat, nefritből valók benne a lépcsőfokok. Rothadó és bűzlő dolgok a földön, ha az igazi erőnek csak egyetlen lehelete éri is azokat, azonnal újra élővé válnak. A vörös vér tejjé változik át. A húsból való törékeny teste az embernek csupa arany és drágakő lesz. Ez már annak a jele, hogy az aranyvirág kikristályosodik.

Az eredményes Belső Szemlélődésről szóló könyv mondja: "A Nap alámerül a nagy vízben, és fák sorainak a varázsképei állnak elő". A Napnak az alámerülése annyit jelent, hogy a káoszban, a szétszórtság és a zavarodottság világában lehelyeződött a szilárd alap - ez a pólusmentes állapot. A legmagasabb-rendű igaz szeretet olyan, mint a víz - tiszta és folttalan. A Közömbösség az ura a nagy polaritásnak, Dzsen jegyének előtérbe lépő istene. Dzsen jegyében a megrázásnak a jelképe a fa, ezért állnak elő fáknak a sorai. A fáknak a hétszeres sora jelenti a hét szívnyílásnak a világosságát. Északnyugaton van a Teremtő iránya (Kién). Ha egy hellyel tovább lép, az örvény mélységét éri el (Kan), A Nap, mely alámerül a nagy vízben, a Teremtőnek és az örvény mélységének a jelképe. Az örvény mélységének az iránya észak. A téli napforduló idején Dzsen még az egész földön rejtett és lappangó csupán. A világosság csak akkor emelkedik újra a föld fölé, amikor a Teremtő Dzsen jegyét éri el. Ezt fejezi ki a fasorok képe. A többi ennek megfelelően értelmezhető.

A második szakasz: erre alapot építeni. Az egész világ olyan, mint a jég, átlátszó drágakővilág. A világosság tündöklése lassanként kikristályosodik. Ilyenformán előáll egy tornác a magasban, és idővel megjelenik rajta Buddha. Amikor az aranyvirág élő valósággá válik, ki más lehetne az, mint maga Buddha? Hiszen Buddha az Arany Szentje a Nagy Megvilágosodásnak. Ez egy igen nagy bizonyító erejű élmény. Van továbbá három olyanfajta tapasztalati bizonyság, amely megvizsgálható. Az első, hogy amikor a szemlélődő befelé fordulás állapotát elértük, az istenek a völgyben tartózkodnak. Halljuk, hogy emberek beszélnek, mintegy száz vagy több száz lépésnyi távolságban, egészen tisztán halljuk mindegyiknek a szavát. Olyan testetlen azonban minden hang, mint amilyenek a völgyből a hegycsúcsra felhallatszó hangok, vagy mint amilyen a visszhang. Állandóan halljuk őket, magunkat azonban sohasem. Ezt az állapotot nevezik úgy, hogy "az istenek a völgyben tartózkodnak".

Olykor a következőt tapasztalhatjuk: mihelyt elérjük a belső nyugalmat, máris kezd felragyogni szemünk előtt a fény, úgyhogy előttünk minden csupa-csupa világosság, mintha egy felhőben volnánk benne. Ha kinyitjuk a szemünket és a testünket keressük, nem leljük többé. Ezt nevezik úgy, hogy "az üres üregben fényesség támad". Ilyenkor belül és kívül minden egyképpen csupa fény. Ez nagyon kedvező jel.

Vagy pedig amikor a belső szemlélődésben elmerülve ülünk, a húsból való testünk olyan fénylő lesz, mint a selyem vagy a nefrit. Az ülés nehezére esik az embernek, úgy érzi, mintha fölfelé ragadtatnék. Erre mondják: "Az öntudat visszafordul, és az ég felé tör". Idővel megérhetjük, hogy valóban felemelkedünk.

Ez a háromféle tapasztalat már most felmerülhet. De nem lehet mindent szabatosan meghatározni, hogy ezt vagy azt kell tapasztalnunk. Az ember adottságaihoz mérten, mindenkinek más és más tapasztalatai lehetnek ezen a téren. De ha éppen az említett dolgokat tapasztaljuk, az jó készségre és rátermettségre vall. Úgy vagyunk ezekkel a dolgokkal is, mint amikor vizet iszunk. Az ember maga érzi, hogy a víz meleg-e, vagy hideg. Ezért az effajta tapasztalatokról magunknak kell meggyőződnünk, csak akkor igaziak.

VII. A világosság körforgásával való életnek a módja

Lü Dzu, a mester mondotta: "Ha sikerül is apródonkint körforgásba hoznunk a világosságot, azért továbbra is eleget kell tennünk a földi élet természetes követelményeinek." A régiek mondták: "Ha a teendők elérnek bennünket, vállalnunk kell azokat, és egészen a gyökerükig meg kell ismernünk mindazokat a dolgokat, amelyek bennünket érintenek". Ha helyes elgondolások alapján rendezzük az életben előadódó dolgainkat, akkor a világosságot nem a külső világnak a dolgai mozgatják, hanem a világosság a saját törvényei szerint kering. Sőt, ilyen módon a világosságnak a körforgása még látatlanban is mozgásba hozható lehet - mennyivel inkább fennáll ez a világosságnak a már megvalósult, tényleges körforgása esetén, amely már észrevehetően megnyilatkozik.

Ha a földi, mindennapi élet folyamán szüntelenül képesek vagyunk arra, hogy az előadódó dolgokkal szemben csak puszta reflexek által reagáljunk, anélkül, hogy akárcsak egyetlenegy olyan gondolat is keverednék bele a cselekedeteinkbe, amely saját magunknak másokkal szembeni viszonyára vonatkozik, akkor ez a körülményekből adódó körforgása a világosságnak. Ez az első titok.

Ha kora reggel minden gondot és bonyodalmat félre tudunk tenni, és két vagy négy órát a szemlélődő befelé fordulásnak tudunk szentelni, majd a nap további folyamán, minden foglalatosságunk során és a külső világnak minden dolgával szemben a tisztán tárgyilagos reflex-metódusra tudjuk beállítani magunkat, és ezt minden megszakítás nélkül folytatjuk így, akkor két vagy három hónap múlva leszállnak hozzánk az égnek az összes Buddhái, és megpecsételik ezt a magatartást.

VIII. A távolba való utazás varázsformulája

Lü Dzu, a mester mondotta: "Yü Cing varázsformulát hagyott hátra a távolba való utazáshoz.

Négy szó kristályosítja ki a tudatosságot az Erő Terében.
Felhők borítják az ezer hegycsúcsot,
A Hold magába gyűjti a tízezer folyót,
A hatodik hónapban hópelyhek hullását szemléljük váratlanul,
A harmadik őrháznál a napkorong vakító sugárzását látjuk,
A vízben a szelídség szele fúj,
Az égben vándorolva, a Befogadónak az erejét fogyasztjuk.

Ezek a verssorok nagyon rejtélyesek. Magyarázatuk a következőkben adható meg. A legfontosabb, ami a nagy tudatosságra vonatkozik, a "nemcselekvésben való cselekvés" négy szava. A nem- cselekvés megakadályozza, hogy formák és képek hálózzák be az embert, a cselekvés a nemcselekvésben pedig megakadályozza, hogy az érzéketlenség ürességében, a holt semmiben süllyedjen el. A hatás egészen a középponti Egyből ered, a hatás kiváltása pedig a két szemtói függ. A két szem olyan, mint a nagy járműnek a küllőrúdja, amely az egész teremtést forgatja:, a két szem hozza forgásba a világosság és a sötétség pólusát. Az elixír megvalósítása- kezdetben és végül - egyen múlik, azon, hogy a fém a vízben legyen, illetőleg az ólom a víznek a helyén. Eddig a világosságnak a körforgásáról beszéltünk csupán, amikor is utaltunk arra a kezdeti hatáskiváltásra, amely kívülről hat befelé. Ez a hatás segítségül szolgál ahhoz, hogy elnyerhető legyen általa a tudatos uralkodás. Érre van szüksége a tanítványoknak a kezdeti lépcsőfokon. A két alsó átmenetet ápolják, hogy végül eljuthassanak így a felső átmenethez. Ha a sorrend már világos, és ha a megoldás módja már tudatossá vált, akkor az ég már nem őrzi tovább a titkot, hanem elárulja a legmagasabb-rendű" alaptörvényt. Tanítványok, tartsátok titokban, és tartsátok hozzá magatokat szigorúan!

A "világosság körforgása" az összefoglaló meghatározás. Minél előbbre halad a munka, annál jobban kinyílik az aranyvirág. Ámde ha kinyílt, akkor feltárul egy még csodálatosabb módja a körforgásnak. Eddig kívülről fejtettünk ki hatást a bentlevőre, most már azonban a központban tartózkodunk, és onnan uralkodunk mindazon, ami kívül van. Eddig csupán azért szolgáltunk, hogy segítségére legyünk az uralkodónak, de ettől fogva már olyképpen szolgálunk, hogy kiterjesszük ugyanennek az uralkodónak a parancsait! Az egész viszony megváltozik és megfordul. Ha az ember a módszer alkalmazásával be akar hatolni a szubtilis területekre, akkor elsősorban arra kell törekednie, hogy tökéletesen uralkodni tudjon a test és a szív felett, hogy teljesen szabad legyen és nyugodt, hogy minden kötöttségtől és kapcsolattól függetlenítse magát - hogy a legcsekélyebb izgalom felmerülésének se adjon helyet -, és hogy az égi szív pontosan a középpontban tartózkodjék, és maradjon meg. Akkor aztán lebocsájtja mindkét szemre a szemhéját, mint amikor az ember a legfelsőbb helyről parancsot kap, amelynek értelmében miniszterré nevezték ki-ki merészelne nem engedelmeskedni ennek a parancsnak? -, és akkor mindkét szem az örvénylés mélységének a házába világít be. Ahová az aranyvirág fordul, ott az igazi poláris világosság lép elébe. Li, a Nap kívül világosság és belül sötétség: ez a Teremtőnek a teste. Az egy "sötét" helyet foglalt, és úrrá lett benne. Következménye ennek az, hogy a külső dolgoktól való függőségben keletkezett a szív, kifelé irányul, és a dolgok áramlása űzte, sodorta. De ha a forgásban lévő világosság befelé irányul, akkor a szív nem a dolgoktól való függőségében keletkezik, a sötétségnek az ereje rögzítődik, és az aranyvirágban összpontosul a tündöklés. Ez akkor az összefogott poláris világosság. Ami rokon, az vonzza egymást, így az örvénylés mélységének (Kan) fény-poláris vonása felfelé törekszik. Ez nem csak a mélyben lévő világosság, hanem ez maga a teremtő világosság, amely a teremtő világosságnak elébe megy. Mihelyt találkoznak, feloldhatatlanul egyesülnek, és előáll a megszakítás nélküli élet, amely jön és megy, emelkedik és süllyed, önmagától, az eredendő Erőnek a házában. Érezni lehet akkor a világosságot és a végtelenséget. Az egész test könnyűnek érzi magát, és repülni szeretne. Ez az az állapot, amelyről azt mondják, hogy "felhők borítják az ezer hegycsúcsot". Lassan és csöndesen mozdul az öntudat ide-oda, emelkedik és süllyed észrevétlenül. A lüktetés megáll, és a lélegzés megszűnik. Ez az igazi nemző egyesülésnek a pillanata, az az állapot, amelyre vonatkozik, hogy "a Hold magába gyűjti a tízezer folyót". Ebben a sötétségben aztán az égi szív váratlanul mozdulni kezd. Ez a visszatérése az egyetlen világosságnak, amikor a gyermek megszületik.

Ámde az egyes részleteket kellően meg kell magyarázni. Amikor az ember valamit néz, vagy valamit hallgat, akkor megmozdul a szem és a fül, és követi azokat a dolgokat, amíg csak el nem tűnnek. Ezek a megmozdulások mind alárendeltek, és amikor az égi uralkodó a maga tevékenykedésében követi azokat, ez annyit jelent, mint "démonokkal együtt lakni".

De ha az ember, minden megmozdulásban és a mozdulatlanságnak minden fázisában, emberekkel és nem démonokkal lakik együtt, akkor maga az égi uralkodó az igazi ember. Ha mozdul, vele együtt mozdulni annyit jelent, hogy a megmozdulás az égben gyökerezik. Ha mozdulatlan, vele együtt csöndben maradni annyit jelent, hogy a mozdulatlanság a Holdnak az üressége. Ha pedig a megmozdulás és a csöndben maradás szünet nélkül váltakozik, szüntelenül vele együtt végezni minden megmozdulást és mozdulatlanságot, és ha a be- és kilélegzésben felszáll és lesüllyed, vele együtt felemelkedni és alásüllyedni a be- és kilélegzésben, ez az, amit úgy neveznek, hogy "ide-oda járni az ég gyökere és a Hold üressége között".

Amikor az égi szív még nyugalomban van, akkor a megmozdulás, amelynek még nincs itt az ideje, a gyengeség hibáját őrzi magában. Amikor az égi szív már mozdult, akkor az annak megfelelni akaró megmozdulás, amely csak utána következik be, az élettelenség hibájával bír. Mihelyt az égi szív mozdul, azonnal, egész tudatosságunkkal fel kell emelkednünk a Teremtőnek a házába, és akkor az öntudat világossága megláthatóvá teszi a csúcsot - ez a Vezér. Az ilyen megmozdulás felel meg helyesen a kellő időpontnak. Az égi szív felemelkedik a Teremtőnek a csúcsára, és itt teljes szabadságában kiterjeszkedik. Aztán váratlanul a mély csöndet keresi. Akkor teljes tudatosságunkat gyorsan a Sárga Kastélyba kell vinnünk, mert akkor a szemek világossága megláthatóvá teszi az öntudat központi sárga lakhelyét.

Ha azután a csöndnek a megkívánása következik, akkor nem merül fel egyetlenegy gondolat sem:, a befelé tekintő elfelejti hirtelen, hogy tekint valahová. Ebben az időpontban a testet és a szívet teljesen el kell hagynunk. Minden kapcsolat és csábítás nyomtalanul eltűnik ilyenkor. Akkor már azt sem tudom, hogy hol van számomra az öntudatnak a lakhelye, és hol van az olvasztótégelyem. Ha meg akarunk győződni a saját testünk valóságáról, akkor azt tapasztaljuk, hogy nem található sehol. Ez az állapot az Égnek a behatolása a Földbe, az az időpont, amikor minden csoda visszatér a maga gyökeréhez. Ez az, amikor a kikristályosodott tudatosság belép az Erőnek a Terébe.

Az Egy: a világosságnak a körforgása. Amikor hozzáfogunk a megvalósításához, akkor kezdetben még szétszórt, és azon igyekszünk, hogy összefogjuk, amíg csak a hat képesség nem működik. Ebben áll a táplálása és ápolása a saját eredetünknek, az olaj feltöltése, amikor elindulunk, hogy az életet vegyük. Ha pedig már odáig jutottunk, hogy összefogtuk a világosságnak a körforgását, akkor könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat, és a legkisebb fáradozásra sincs szükségünk többé ezen a téren. Ez az öntudatnak a megnyugvása az ősök birodalmában, az előző égnek az elfoglalása.

Ha ezután már annyira jutottunk, hogy minden árnyék és minden visszhang kihunyt - olyannyira, hogy a teljes csönd és a nyugalom megszilárdult bennünk -, akkor eljutottunk az Erő barlangjának a biztonságába, ahol minden csoda visszatér a gyökeréhez. Nem változtatjuk a helyünket, de a hely megosztódik. Ez a tértelen űr, amelyben ezer és tízezer hely: egyetlen hely csupán. Nem haladunk együtt az idővel, de az idő is megosztódik. Ez a mérhetetlen idő, az örök jelen, amelyben korszakok összessége: egyetlen pillanat csak.

A szív mindaddig nem tud megmozdulni, amíg nem érte el a teljes és tökéletes nyugalmat. Megmozdítjuk a megmozdulást, és elfelejtjük a megmozdulást:, ez nem az igazi megmozdulás. Ezért mondják: "Amikor a külvilág dolgaiból eredő ingerek hatására mozdulunk meg, akkor a hajtóerő az Örökkévaló Természetben rejlik". Ha azonban nem a külső világ dolgaiból eredő ingerek hatására mozdulunk meg, akkor ez a megmozdulás az Égből fakad. Az Örökkévaló Természet, amely egyenértékű" az Éggel (Kién), alámerülhet a mélybe, és az ösztönök uralma alá kerülhet. Az ösztönök onnan erednek, hogy vannak külső dolgok, hogy van külvilág. Ezek olyan emlékek, amelyek a bennünk rejlő hajlandóságok hatására készek kimozdulni a maguk pozíciójából. Ekkor minden megmozdulás újabb megmozdulásokhoz vezet. Ámde ha egyetlen emlék sem merül fel, akkor fellép az igazi emlékezés. Ez a Valóságnak a felismerése. Ha pedig a nyugalomnak az állapotában, amikor teljes a mozdulatlanság, az Égből váltódik ki váratlanul a megmozdulás, vajon nem egyéni szándék nélküli megmozdulás ez? Ez az értelme nem-cselekvésben való cselekvésnek.

Ami a vers elejét illeti, az első két verssor teljesen az aranyvirág működésére vonatkozik. A következő két verssor a Napnak és a Holdnak a kölcsönös egymásba merülésével foglalkozik. A hatodik, vagyis a legmelegebb hónap: Li, a tűz. A szálldogáló fehér hó: az igazi fény-poláris sötétség a tűznek a jegyében, amely jegy kész arra, hogy a befogadóba (Kun) térjen meg. A harmadik őrház: az örvénylés mélysége, Kan, a víz. A napkorong az egyetlen poláris vonal a víznek a jegyében, amely utóbbi kész arra, hogy a teremtő jegyévé változzék át. Ez a két sor foglalja magában, hogyan értelmezendő az örvénylés mélysége a valóságban, és hogyan fordítható meg a lefelé irányuló lüktetésnek a jegye.

A következő két verssor a nagy jármű küllőrúdjának a magatartásával foglakozik, a polaritás kiváltásának a felszállásával és az alámerülésével. A víz az örvénylés mélységének a jelképe, a szem pedig a szelídség szele (Szun). A szemek világossága bevilágít az örvénylés mélységének a házába, és kormányozza a magját a Nagy Világosságnak, vagyis az Öntudatnak. "Az égben (Kién) vándorolva, fogyasztjuk a befogadónak (Kun) az erejét" azt jelenti, ahogyan a tudatosság behatol az erőbe:, ahogyan az Ég a Földbe behatol, ami a tűz táplálásának az érdekében történik.

A két utolsó verssor végül a legmélyebb titokra mutat rá, amelyet tudnunk kell a kezdettől egészen a befejezésig. Ez a szívnek a megmosása és a gondolatoknak a megtisztítása - a fürdő. A szent tudomány a megállítani tudást tekinti a kezdetnek, és a legnagyobb jó melletti megmaradást a befejezésnek. A szent tudománynak már a kezdete túl van a poláris különbségeken, és ugyancsak túl van a poláris különbségeken a befejezése is.

Buddha úgy beszél a mulandóról, mint a tudatosság létrehozójáról, és ezt a megállapítást a vallása alaptételének tekinti. A mi tanunkban és a taoizmusban pedig az "üresség kieszközlése" kifejezésben benne van az egész arra irányuló munkának a fogalma, hogy az Örökkévaló Természet és az Örök Élet egyesíttessék és teljessé tétessék általa. Mind a három tan megegyezik abban az egy mondatban, hogy a tudatosság elixírjét kell megtalálni ahhoz, hogy a halálból az életbe lehessen eljutni. Miben áll a tudatosságnak ez az elixírje? Nem más az, mint: a mindig a szándéknélküliségben való tartózkodás. A fürdőnek ez a legmélyebb titka a tanunkban, így a szív üressé tevésének a munkájára korlátozódik. Ezzel eleget teszünk a nagy feladatnak. Amit itt egyetlen szóval elárultam, az évtizedekig tartó, megfeszített munkának a gyümölcse valójában.

Ha még mindig nem vagytok tisztában azzal, hogy egyetlen szakaszban hogyan lehet jelen egyidejűleg a három szakasz, akkor megvilágítom nektek az ürességre, a káprázatra és a középpontra irányuló háromféle buddhisztikus kontemplációnak a segítségével.

A háromféle kontempláció közül az első az ürességre irányul. Minden dolgot, bármi legyen is az, üresnek kell látnunk. Azután következik a káprázatra irányuló kontempláció. Annak ellenére, hogy tudjuk a dolgokról, hogy üresek csupán, mégis zavartalanul hagyjuk a dolgok káprázatát, és a káprázatként felismert káprázatban folytatjuk a magunk foglalatosságait. Ha pedig a káprázatokat zavartalanul meghagyjuk ugyan, ámde nem figyelünk a megnyilatkozásaikra: ez a középpontra irányuló kontempláció.

Valójában pedig azalatt, amíg az ürességre irányított kontemplációt végezzük, tudjuk azt is, hogy a világban lévő megszámlálhatatlanul sok dolognak a káprázata meg sem szüntethető, a megnyilatkozásaikat viszont nem méltatjuk figyelemre közben. Ily módon a háromféle kontempláció egybeesik. Végeredményben azonban a hangsúly az ürességnek a szemléletén van. Ezért, amikor az ürességre irányuló kontemplációt végezzük, az üresség teljességgel és valóban üres, ámde a káprázat is üres, és a középpont is üres ugyanakkor. Ha a káprázatra irányuló kontemplációt végezzük, nagy erőre van szükségünk hozzá: akkor a káprázat valóban káprázat, ámde az üresség is káprázat, és a középpont is káprázat ugyanakkor. A középpontra irányuló kontempláció folyamán is felmerülnek az ürességnek a káprázatképei, ámde az ürességet ilyenkor nem üresnek, hanem központinak látjuk. Szemléletünkben felmerülnek a káprázatok is, ámde ilyenkor a káprázatot sem igazi káprázatnak látjuk, hanem valójában központinak ismerjük fel. Ami pedig magát a középpontot illeti, arról nem is kell többet mondanunk.

-------------------------

- Lu Yen: Secret of the Golden Flower -

Fordította Kaczvinszky József

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.

Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.

Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.

Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.

Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.

Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.

Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belőle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.

Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.

Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.

Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.

Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.

A legfőbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevő:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a benső melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetőt kövesse,
a tett a kellő időt kövesse.
Ha készséges, de nem erőszakos:
nem kél zúgolódás semerre.

Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.

Aki teste-lelke egységét megőrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.

Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhető mind bűnbe lódít.

Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

Dicsőség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsőség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsőséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsőség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?

Ezért:
a világért élő kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élő jóságra
építhet a világ.

Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.

Az őskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezető-fűzére.

Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtőzőt és rejtettet,
de őket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett őket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelők, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félők, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton őrizve
formálták a szennyesből tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezővel és újat nem alkottak.

Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.

A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."

Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdődött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.

Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülői szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.

Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitől mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bőviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylő tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ős-forrásból táplálkozom.

A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Õskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.

A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.

Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.

A keves szó, mint a természet:
az erős szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldője:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.

Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztő közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.

A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dícsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.

Íme az ős-zűrből keletkezett,
az ég és föld előtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Õ az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnőnek mondom,
az eltűnőt visszatérőnek mondom.

Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.

A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.

Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.

Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis őrzi nő-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemő marad örökre.

Aki tudja fehérségét,
mégis őrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillő,
állandóhoz visszatérő.

Aki tudja dicsőségét,
mégis őrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erő,
a bölcs él vele,
így lesz vezető;

ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.

Aki erőszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.

Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erősül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.

Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.

Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen őellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: győz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
győz és nem magasodik,
győz és nem cifrálkodik,
győz és nem kevélykedik,
győz, mert győzni kényszeríttetik,
győz, de sohasem erőszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ő ereje.
Győz és nem kevélykedik.
Aki győztesként előre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bőség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fővezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci győzelem.

Az út folytonos és névtelen.
Az ős-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.

Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.

Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.

Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerősödik,
amit megölnének,
nem marad meddő,
aki lopna,
az lesz a vesztő.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.

Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.

A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erővel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erővel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.

Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külső tudás
az út virága,
a belső tudatlanság kezdete.

Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümöcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.

Íme az ős-egységben létezők:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddő a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.

Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket az okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belőle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.

Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létből fakad
s a lét a nemlétből fakad.

Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megőrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem győz nevetni;
és nem erről az út-ról esik szó,
ha tán megérti.

A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvő erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.

Az út szülte az egyet,
az egy a kettőt,
a kettő a hármat,
a három valamennyi létezőt,
mind tartalmazza a hímet és a nőt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelőt,
az önjelölt királyt, vezetőt.
Nézd valamennyi létezőt:
egyszer gyengül, máskor erősül,
egyszer erősül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfőbb tanításom.

Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.

Rang, vagy élet: melyik főbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetőbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.

A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dőre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyőzi,
a nyugvás a hevet legyőzi,
a béke a rendet megőrzi.

Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezőn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.

Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.

Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;

ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.

A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.

A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.

Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.

Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.

Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.

Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.

Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, őriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.

Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megőrzi; hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.

Ha van igaz tudásom:
a nagy utat járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.

A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogodzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak neki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bőséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.

Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nő egyesülését,
mégis életet ad,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
el a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.

Egyenesség vezérli az országot,
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.

Mindezt honnan tudom?

Íme:

"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."

Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."

Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencséből gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!

Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.

Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfőbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény győzhetetlen,
s a győzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erős gyökér,
örök, igaz út.

Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektől nem jön ártalom,
a fejedelemtől sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.

Nagy birodalom: síksági folyam,
a középső az ég alatt,
nősténye az ég-alattinak.
A nő békével győzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettő rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.

Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?

Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.

Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.

Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.

Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét.

A nyugvót megőrizni könnyű,
a keletkezőt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendővel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
A cselekvő elbukik,
a szorongató veszít.

Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.

Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.

Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségből kilépett.

Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennel ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.

A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.

Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép előtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.

Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.

Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel;
nem küzd,
ezáltal győzhetetlen.

Nagy az én utam, tudja egész világ, s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.

Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.

A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a győzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdő erény,
az irányító erő,
a természet szolgálata,
az ősi vezető.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kiméletesebb győzelmet arat.

Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ősapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.

Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.

Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstől,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstől,
ezért nem szenved.

Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életét.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.

Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

A bátor vakmerő halála gyászos,
a bátor nem-merő élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mert nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis győzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.

Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erő intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.

Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.

Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.

Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.

Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.

A csecsemő: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erős.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erőtlen,
a korhadó: szívós, erős.
A kemény és erős: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnőtt fatörzs megreped.
A kemény, erős: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.

Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.

Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.

Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.

Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.

Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.

Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.

Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.

Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.

------------------------------

Lao-tse: Tao Te King : Az Út és Erény könyve 

Weöres Sándor fordítása